Hivatalos: szeptember 9-e és 12-e között tartják meg az Untold fesztivált Kolozsváron

•  Fotó: Facebook/Untold

Fotó: Facebook/Untold

Szeptember 9-e és 12-e között tartják meg a kolozsvári Untold fesztivált – közölték a szervezők, akik szerint ez az első nagy európai fesztivál, amelyet bejelentenek erre az évre.

Hírösszefoglaló

2021. június 07., 15:432021. június 07., 15:43

2021. június 07., 18:232021. június 07., 18:23

„A koncertezők, művészek, szervezők és a fesztivál partnereinek idei találkozója nagy érzelmi töltetű lesz, csaknem két év kihagyás után. A világ legnagyobb fesztiváljainak egyike, az Untold, ismét megnyitja kapuit négy napra és négy éjszakára 2021. szeptember 9-e és 12-e között” – áll a szervezők közleményében.

Ebben „a normalitáshoz való visszatérés ünnepének” nevezik a rendezvényt, ugyanakkor rámutatnak,

a hatodik Untold megszervezése egyúttal garancia a fesztivál több mint ezer beszállítója és 15 ezer együttműködője számára arra, hogy több mint 16 hónap kényszerszünet után újraindíthatják tevékenységüket.

Az, hogy az eredetileg tervezett augusztus helyett szeptemberi időpontra esett a választás, „extragaranciát” jelent arra, hogy idén biztonságos körülmények között sor kerülhet a fesztiválra – teszik hozzá. A 2019-es Untold fesztiválon több mint 375 ezer személy vett részt – emlékeztet az Agerpres.

A június elsejétől hatályos rendelkezések értelmében a szabadtéri kulturális rendezvényeken, fesztiválokon az engedélyezett létszámot az eddigi ötszázról ezerre emelték, és továbbra is csak védettséggel rendelkező – beoltott, tesztelt vagy a betegségen átesett – nézők lehetnek jelen. A létszámot nem korlátozzák, amennyiben a szabadtéri rendezvényen kizárólag beoltottak vesznek részt. Az Untold szervezői abban reménykednek, hogy a román hatóságok a következő hetekben további enyhítéseket vezetnek be, és például nem fogják korlátozni a fesztiválok részvevőinek a számát, ha mindenki beoltott, negatív PCR-teszttel rendelkezik vagy átesett a koronavírus-fertőzésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Ingyenesen igényelhető a látássérülteknek kialakított szemüveg

Vakvezető kutyák szerepét betöltő, mesterséges intelligenciával működő szemüveget fejlesztettek ki román fiatalok, melyet október 14-ig egy kormányprogram keretében ingyenesen igényelhetnek a romániai látássérültek.

Ingyenesen igényelhető a látássérülteknek kialakított szemüveg
2025. szeptember 29., hétfő

A Kárpátok kihalás veszélyeztette büszkeségét rögzítette kameracsapda a Fogarasokban

Legelő bölényt kapott lencsevégre a Fogarasi-havasokban a Vad Kárpátok Facebook-oldal kameracsapdája. Az egykor a kihalás szélére került bölényből hivatalos adatok szerint 2023-ban 36 élt a Fogarasi-havasokban.

A Kárpátok kihalás veszélyeztette büszkeségét rögzítette kameracsapda a Fogarasokban
2025. szeptember 26., péntek

Vegán és húsevő egyaránt jól érezheti magát a budapesti csúcstalálkozón

Először rendeznek Magyarországon olyan nagyszabású vegán csúcstalálkozót, amely méretében és programjában Európa-szerte is ritkaságnak számít.

Vegán és húsevő egyaránt jól érezheti magát a budapesti csúcstalálkozón
2025. szeptember 25., csütörtök

Szeretetéhesek az emberek, a lakosság több mint fele tart háziállatot

A romániai lakosok több mint fele (57,1 százaléka) tart háziállatot – derült ki egy friss felmérésből. Hogy ilyen sokan tartanak kutyát, macskát, hörcsögöt, azt jelzi: az állatokkal való érzelmi kapcsolat fontos részévé vált az emberek mindennapjainak.

Szeretetéhesek az emberek, a lakosság több mint fele tart háziállatot
2025. szeptember 23., kedd

A gyógyszerügynökség állásfoglalására vár a paracetamol esetleges mellékhatásai kapcsán a román egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete kedden közölte, hogy kikérte az országos gyógyszerügynökség állápontját a paracetamol gyógyszer mellékhatásait illetően.

A gyógyszerügynökség állásfoglalására vár a paracetamol esetleges mellékhatásai kapcsán a román egészségügyi miniszter
2025. szeptember 22., hétfő

Hétköznapi példaképeket keresnek Kolozsváron

Első ízben díjaznák Kolozsváron azokat a személyeket, akik munkájukkal, tudásukkal vagy emberségükkel fontos szerepet töltenek be a közösség életében. A program célja, hogy láthatóvá tegye a hétköznapok „láthatatlan” értékteremtőit.

Hétköznapi példaképeket keresnek Kolozsváron
2025. szeptember 22., hétfő

Beköszönt hétfőn este a csillagászati ősz, a láthatáron az óraátállítás

Hétfőn, szeptember 22-én 21:19-kor következik be a csillagászati ősz Romániában – közölte az Amiral Vasile Urseanu Csillagászati Obszervatórium.

Beköszönt hétfőn este a csillagászati ősz, a láthatáron az óraátállítás
2025. szeptember 22., hétfő

Rangos listára került fel Temesvár

Ázsiai városok és kevésbé ismert európai úti célok mellett a Time Out nemzetközi kiadvány Temesvárt is felvette azoknak a helyeknek a listájára, amelyeket a leginkább érdemes meglátogatni októberben.

Rangos listára került fel Temesvár
Rangos listára került fel Temesvár
2025. szeptember 22., hétfő

Rangos listára került fel Temesvár

2025. szeptember 21., vasárnap

Amikor az élmény túlmutat a fotón – a hónap képe lett a National Geographicben Alex Poósz kismajtényi felvétele

Fotózás közben mindig tanul valamit Alex Poósz biológus, és rájön: érdemes néha megállni, megélni a pillanatot, és rácsodálkozni a természet szépségére. A természetfotós vadmacskáról készült felvételét a hónap képének választotta a National Geographic.

Amikor az élmény túlmutat a fotón – a hónap képe lett a National Geographicben Alex Poósz kismajtényi felvétele
2025. szeptember 19., péntek

Tévedésből egy hónapot töltött olasz börtönben egy román turista

Rémálommá vált az olaszországi nyaralás egy román turistának, akit a csendőrök összetévesztettek egy körözött bűnözővel, és az első napon őrizetbe vettek. A jászvásári férfi egy hónapot töltött börtönben.

Tévedésből egy hónapot töltött olasz börtönben egy román turista