Hirdetés

Higgadtan, bátran a járvány frontvonalában – Nagy Réka infektológus a fertőzöttek kezelésében szerzett tapasztalatairól

Bár kezdetben nehéz volt, a szentgyörgyi orvosok már hozzászoktak a beöltözéshez •  Fotó: Árvai Károly/MTI

Bár kezdetben nehéz volt, a szentgyörgyi orvosok már hozzászoktak a beöltözéshez

Fotó: Árvai Károly/MTI

Elmúlt a kezdeti szorongás, ma már tapasztaltan, higgadtan állnak a koronavírussal fertőzött betegek mellé a sepsiszentgyörgyi kórház fertőző betegségek osztályán. Dr. Nagy Réka infektológus szakorvos, aki a járvány kitörése óta kezeli a koronavírusos betegeket, a Krónikának elmondta, ennyi tapasztalattal nyugodtan kijelentheti: a kór legyőzhető.

Bíró Blanka

2020. április 30., 09:252020. április 30., 09:25

„Az új típusú koronavírus okozta járvány kitörésekor még nem voltunk teljesen felkészülve arra, hogy mivel fogunk szembesülni. Infektológus szakorvosként tudjuk, hogy mit jelentenek a fertőző betegségek, ám ez a járvány hirtelen jött, és az egész világ egy eddig ismeretlen kórokozóval, kórképpel találta szembe magát” – idézte fel a Krónikának az első heteket Nagy Réka.

A sepsiszentgyörgyi kórház fertőző betegségek osztályának infektológus szakorvosa rámutatott: az elején nem volt könnyű, az orvosok, egészségügyi alkalmazottak is féltek, nem tudták még pontosan, mivel kell megküzdeniük. Ahogy azt sem, hogyan tudnak majd helytállni, aggódtak a betegeikért, saját és családjuk egészségéért. Ahogy teltek a napok, egyre több tapasztalatot gyűjtöttek,

Hirdetés

ma már a koronavírus-fertőzést ugyanolyan rutinnal „kezelik”, mint bármelyik más fertőző betegséget.

Ami eltér, és továbbra is fenn kell tartani, az a fokozott óvintézkedések betartása, beleértve azt is, hogy az egészségügyi személyzet védőfelszerelésbe burkolózik. „Tetőtől talpig beöltözünk, ilyen körülmények között nehéz kialakítani és fenntartani a korábban megszokott orvos-beteg bizalmi kapcsolatot, hiszen csak szóval, a tekintetünkkel tudunk kommunikálni” – mutatott rá a lényeges különbségre az orvosnő. Ebben is sokat segít a rutin, ma már tíz perc alatt felveszik a szájmaszkból, műanyag védőmaszkból, szemüvegből, kapucnis öltözékből,  védőkesztyűből álló védőruhát, mely nagyon meleg, és a hangokat is tompítja.

„Ez az elején nehézséget okozott, ám ezen túljutottunk. Megszoktuk, hogy ily módon is kialakítsuk a kapcsolatot a betegekkel, biztassuk őket” – részletezte Nagy Réka. Elmondta, a betegek számától és az esetek súlyosságától függően

az orvosok egy-másfél órát vannak egyszerre beöltözve, az egészségügyi asszisztensek és ápolók ellenben akár három órán keresztül is viselik a védőfelszerelést.

A sepsiszentgyörgyi koronavírus-fertőzéseket kezelő osztály személyzetét már két alkalommal is tesztelték, mindenkinek negatív volt az eredménye. „Ha megfelelően beöltözünk, viselkedünk, minimális a megfertőződés veszélye. Nem teljesen kizárt, de bízunk benne, hogy az óvintézkedéseket betartva, nem lesz gond” – összegzett a szakorvos. Hozzátette, az ebben szerzett tapasztalat sokat segített, hogy most már higgadtan, bátran kezelik a helyzetet. A fertőző betegségek osztályán ugyanis már az elmúlt években is minden alkalommal használtak legalább sebészeti maszkot, ha légzési panaszokkal érkező beteget vizsgáltak. „Tudtuk, hogy mit jelent a fertőzés, mire kell figyelni, sokkal elővigyázatosabbak voltunk” – idézte fel Nagy Réka.

„Ha biztatjuk őket, jobban viselik”

Az eddigi tapasztalatok alapján Nagy Réka elmondta: a koronavírus-fertőzés gyakran tünetmentes, ha jelentkeznek tünetek, az legtöbbször láz, száraz köhögés. Jellemző még az általános gyengeség, étvágytalanság, ám ezek minden vírusos vagy bakteriális fertőzés esetében általánosak.

A koronavírus-fertőzésnél szövődményként tüdőgyulladás jelentkezhet kisebb-nagyobb légszomjjal, oxigénhiányos állapottal. Bár sok beszámolóban elhangzott, a sepsiszentgyörgyi kórházban kezelt betegek közül senki nem panaszkodott arra, hogy elveszítette volna a szaglás- vagy ízérzékelését, és légszomj is csak azoknál alakult ki, akiknél szövődményként fellépett a kétoldali „csúnya” tüdőgyulladás.

Az osztályon két hónap alatt négy beteg szorult lélegeztetőgépre, a többiek enélkül vészelték át a betegséget.

Az infektológus szakorvos szerint a kezelés során hasonlóképpen járnak el, mint minden vírusos vagy bakteriális tüdőgyulladás esetén, ha társult betegségek vannak – szívbetegség, cukorbaj, túlsúly –, ezek is súlyosbodnak, és a vírus tüdőben kifejtett káros hatása mellett ezeket is kezelni kell.

Az orvosnő szerint a betegek többsége rábízza magát a kórházi személyzetre. „A járvány elején még előfordult, hogy elbizonytalanodtak, pánikoltak, ezt már egyre ritkábban tapasztaljuk. Megértik, hogy kezelésre szorulnak, ám a betegségből van kiút” – részletezte Nagy Réka.

Azt azonban sokan már nehezebben viselik, hogy akkor is benn kell maradniuk a kórházban, amikor már tünetmentessé váltak. Addig nem hagyhatják el ugyanis a kórházat, amíg nem lesz negatív a teszteredmény, és előfordul, hogy erre egy hetet is várni kell, miután elmúltak a tünetek. Így továbbra is be vannak zárva a kórterembe, ami sokakat megvisel.

Idézet
Ha biztatjuk őket, jobban viselik. Ez a feladatunk, hogy ellássuk, segítsük a betegeket, erre esküdtünk fel, ezt követjük”

– jelentette ki az orvosnő.

Dr Nagy Réka infektológus szakorvos •  Fotó: Facebook/Nagy Réka Galéria

Dr Nagy Réka infektológus szakorvos

Fotó: Facebook/Nagy Réka

A sepsiszentgyörgyi kórházba eddig a Covid-19-cel beutaltak egy-két százalékánál volt súlyos, illetve nagyon súlyos lefolyású a betegség, a többieknél közepesen súlyos kórképpel szembesültek. Több mint kilencven beteg már gyógyultan távozott.

Rosszabbra számítottak

Nagy Réka kérdésünkre elmondta, a járvány kitörésekor a jelenlegi helyzetnél rosszabbra számítottak. De a megfelelő óvintézkedések meghozták az eredményt, vannak ugyan betegek, de nem rohamozták meg a kórházat. „El tudjuk látni őket, nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy a páciensek száma túlhaladja a kapacitást” – mondta a szakember. Rámutatott,

holtvágánynak bizonyult, hogy az elején csak arra összpontosítottak, ki járt külföldön, ki találkozott külföldről érkező személlyel, hiszen bebizonyosodott, hogy világszerte már hónapokkal korábban voltak szórványos fertőzések.

„Nem feltétlenül ezen a vonalon kellett volna elindulni” – állapította meg.

Az első időszakban inkább fiatalabb betegek érkeztek a kórházba, a külföldről hazatért vendégmunkások, turisták, ám utána megjelent a közösségi fertőzés, ami most érte el a krónikus betegeket, időseket. „A járvány még nem csengett le, a kockázati csoportba tartozó krónikus betegek, idősek még ezután fertőződhetnek meg. Nem arra számítunk, hogy százával érkeznek, de ők nehezebben küzdenek meg a vírussal az alapbetegségeik miatt” – hívta fel a figyelmet.

„Benne van a pakliban”

A szakember rámutatott, egy járvány nem ér véget meghatározott időpontban, nem mondhatjuk azt, hogy mostantól többé nem találkozunk ezzel a fertőzéssel. Elszórt esetek az ősz folyamán, jövőre is lehetnek, nem látható előre, hogy a fertőzés mennyire lesz tömeges, fellángol-e újra a járvány, szögezte le. Arra sincs még tapasztalat, hogy mit jelent, ha kialakult az immunitás, mennyi ideig nyújt védettséget, magyarázta a szakorvos. Kérdésünkre kifejtette, infektológusként nem lepte meg a világjárvány kitörése.

„Benne volt a pakliban, hogy bármikor kitörhet egy járvány, hiszen csak a koronavírus-csoportnak legalább 90 ismert válfaja van, eddig négy-ötről tudtuk, hogy veszélyt jelenthet az emberre. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt még az volt az általános vélekedés, hogy a fertőző betegségeket legyőztük, azóta beigazolódott, hogy mégis felbukkannak. Vírusok, baktériumok, paraziták vannak körülöttünk, bármikor előfordulhatnak járványos megbetegedések” – szögezte le Nagy Réka.


Csődtől tartanak a kórházak a járvány lecsengése után

Válaszokat várnak a koronavírusos betegeket kezelő kórházak vezetői az egészségügyi minisztériumtól arra vonatkozóan, hogy miként szervezzék meg a tevékenységüket a járványügyi korlátozások lazítása után. András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház igazgatója szerint erre az időszakra a kórházaknak is fel kell készülniük, hogy újra beütemezzék a járvány miatt elhalasztott nem sürgős műtéti beavatkozásokat, kezeléseket. „Pontos útmutatást várunk, a kórház szintjén hiába kezdjük meg az átszervezést, az országos döntés bármikor felülírhatja” – részletezte az igazgató. A sepsiszentgyörgyi kórházat a szükségállapot idején is kénytelenek voltak háromszor átszervezni, miután változott a minisztérium döntése, és végül a brassói kórházak háttérintézményeként működik. A nem koronavírussal fertőzöttek sürgősségi ellátását más kórházakba irányítják át, de sokan várnak otthon különböző kezelésekre, beavatkozásokra, melyeket meg kell oldani. A finanszírozás is kérdéseket vet fel, nem tudják, hogy a sürgősségi állapot utáni átmeneti időszakban mit számolnak el nekik. A korlátozások lazítása után is lesznek Covid-19-ben szenvedő betegek, így megoldást kell találni a méltányos finanszírozásra, különben a kórházak csődbe jutnak, mutatott rá az igazgató. Elmondta, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ugyan szombaton villámlátogatást tett a kórházban, de a vezetőkkel nem találkozott, hiába voltak az intézményben, így nem tudták feltenni neki kérdéseiket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés