Hirdetés

Hiánypótló favágóképzés a gyergyóiaknak

Féléves elméleti és gyakorlati képzés után hétvégén vizsgázott az első motorfűrész- és szalagfűrészosztály a csíkszeredai Studium Kft. felnőttképző cégnél. „A szakiskolákban – noha vidékünkön húzóiparágnak számít a fakitermelés – nem képeznek motorfűrész-, illetve szalagfűrész-kezelőket” – magyarázta Hompoth Adalbert, a Gyergyóditró Közbirtokosság fakitermelő részlegének vezetője, arra is kitérve, utoljára húsz évvel ezelőtt szerveztek hasonló képzést a vidéken.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00

A vállalatvezető a képzés hasznát leginkább a balesetek megelőzésében és a faanyag ésszerű feldolgozásában látja. A Gyergyószárhegyen tartott elméleti, illetve a Gyergyóújfaluban zajlott gyakorlati képzésre 31-en jelentkeztek, ám a vizsgán csupán 15 személy jelent meg.

Az elméleti képzés alatt munkavédelmet, munkaszervezéstant és a munkavégzéssel kapcsolatos törvényeket sajátították el a diákok, a gyakorlati képzés során a gépek kezelését tanulták meg. A vizsgázóknak először elméleti tudásukról kellett számot adniuk, majd a háromtagú bizottság előtt a motorfűrész, illetve a szalagfűrész kezelésében szerzett jártasságukat is bizonyítaniuk kellett. „A szakképesítési bizonylatban felsoroljuk, milyen gépek kezelésében, illetve milyen munkafázisok végzésében jártas az illető” – magyarázta Gál Ildikó. Az országos viszonylatban elismert diploma az európai uniós munkaerőpiacon is hasznosítható.

A szalagfűrész kezeléséből vizsgázó fiatalemberek többsége már meglévő munkahelyén szeretné hasznosítani a szakképesítési bizonylatot, de akadt olyan is közöttük, aki külföldi munkavállaláshoz szerezte meg a diplomát. „Az itt szerzett elméleti tudás és a gépek ismerete növeli a hatékonyságot” – mondta el a Krónika kérdésére Tós János erdőmérnök, a vizsgáztatóbizottság elnöke. Hozzáfűzte, az európai uniós csatlakozás következményeként rövidesen a faiparban és a fakitermelésben is kérik a szaktudást igazoló okiratot. A csíkszeredai székhelyű Studium Kft. három, illetve hat hónapig tartó kurzusain erdőkitermelők, fafeldolgozók és gipszkartonszerelők mellett élelmiszer- és iparicikk-elárusítókat, illetve menedzserasszisztenseket és ingatlanügynököket is képez.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés