
Fotó: Kolozs Megyei Tanács
Egyetlen hétvége alatt 13 motorcsónakot „értek tetten” a hatóságok a Kolozs megyei Tarnicai- és jósikafalvi víztározón (Bélesi-tó), alig egy hónappal azután, hogy betiltották ezeknek a használatát.
2021. augusztus 02., 20:022021. augusztus 02., 20:02
2021. augusztus 02., 20:202021. augusztus 02., 20:20
A Cătălin Drulă szállításügyi miniszter által július elején jóváhagyott rendelet nem csak a motorcsónakkal közlekedőket érinti, hanem tiltja a motoros pontonok, jet skik, vízi repülőgépek, illetve a fosszilis üzemanyagokkal működő vízi járművek használatát is.
Ehhez képest az elmúlt hétvégén ellenőrző hatóságok 13 motorcsónakot értek tetten a tavakon, számolt be szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Kolozs megyei önkormányzat. A kommüniké szerint július 31–én és augusztus 1-én a rendőrség, a csendőrség és a vészhelyzeti felügyelőség közös csapatai ellenőriztek a két népszerű turisztikai helyszínen, hogy elejét vegyék a törvényszegéseknek.
Alin Tișe tanácselnök szerint az ellenőrzések egyik célja, hogy a turisták minőségi időt tölthessenek a Kolozs megyei üdülőhelyeken és ne zavarják a nyugalmukat. De emellett
A közlemény szerint a törvényszegésen kapott magánszemélyek 3000 és 6000 lej, míg a jogi személyek 25 000 és 50 000 lej közötti bírságra számíthatnak. A megyei tanács azt is közölte, hogy a következő időszakban térfigyelő kamerákat is felszerel a két tó partján, illetve drónnal is ellenőrizni fogja a szabályszegőket.

Betiltották a motorcsónakok használatát a Tarnicai- és a Bélesi-tavon – közölte a Kolozs Megyei Tanács szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!