Hirdetés

Hetven kérdés, húsz perc: ismertették a népszámlálás technikai részleteit

A népszámlásban való részvétel kötelező mindenki számára, ezért azt javasolják, hogy akit október 20-a előtt nem keresett meg számlálóbiztos, vagy nem kapott szórólapot a biztos elérhetőségével, jelezze ezt az önkormányzatnál. A szórólapon a kérdezőbiztos elérhetősége, telefonszáma is rajta lesz, előre lehet időpontot egyeztetni.

Bíró Blanka

2011. szeptember 07., 06:532011. szeptember 07., 06:53

A nemzetiségre és a vallásra vonatkozó kérdések a népszámlálás legérzékenyebb pontjai – állapította meg tegnapi sajtótájékoztatóján Illés Andrea. A Kovászna megyei statisztikai hivatal igazgatója az október 20-án kezdődő népszámlálás technikai részleteit ismertette. Megtudtuk, egy számlálóbiztosnak összesen 80-100 háztartást kell számba vennie. A tulajdonképpeni összeírást megelőzően a biztosok már végigjárják a lakásokat, szórólapokat visznek ki, elmagyarázzák, hogy mit kell előkészíteni, mit kell tudni az adatfelvételre, ugyanakkor azt is egyeztetik, mikor találják otthon a család tagjait. Tudni kell a személyi számokat vagy például olyan részleteket, hogy hány négyzetméteres a lakás, ecsetelte Illés Andrea. A szórólapon a számlálóbiztos elérhetősége, telefonszáma is rajta lesz, hogy az időpontot leszögezzék. A népszámlásban való részvétel kötelező mindenki számára, ezért azt javasolják, hogy akit október 20-a előtt nem keresett meg számlálóbiztos, vagy nem kapott szórólapot a biztos elérhetőségével, jelezze ezt az önkormányzatnál.

Az adatfelvétel családonként 20-30 perc alatt történik meg, ha a család nagyobb, akár egy óra is lehet. Az idei népszámlálás bonyolultabb, mint a 2002-es, a számlálóbiztos több lapot kell kitöltsön. Az űrlapok 44 személyre vonatkozó kérdést, 26 lakásra, épületre vonatkozó kérdést tartalmaznak, van egy összesítő, amely a háztartásban levő személyeket veszi számba. A korábbi népszámláláshoz képest újdonság, hogy a külföldre távozottakat vagy a külföldön letelepedetteket is számba veszik, az ő adataikat a családtagoknak kell bemondaniuk.

A kiskorúaknak és az írástudatlanoknak a család többi tagja is kitöltheti az adatlapokat. Illés Andrea elmondta, elfogadott, hogy a szomszédok válaszolják meg a számlálóbiztos kérdéseit, ez leginkább falun valószínű, hiszen a kisebb közösségekben mindenki ismer mindenkit. Ugyanakkor a szomszédok tájékoztatása alapján a nemzetiségre és a vallásra vonatkozó rubrikák nem tölthetők ki. A szakember szerint ez a két pont a népszámlálás legérzékenyebb része, a tapasztalat szerint ezekre vonatkozik a legtöbb, utólag beérkezett panasz. 2002-ben is többen arra gyanakodtak, hogy nem azt írták be a biztosok, amit ők mondtak, vagy utólag kijavították a ceruzával beírt válaszokat. Éppen ezeknek a félreértéseknek az elkerülése végett javasolja Illés Andrea, hogy mindenki figyelmesen ellenőrizze le, az szerepel-e a kérdőívben, amit mondott, és az végleges formában, tollal van-e kitöltve.

A statisztikusok egyébként sok érdekes adatra számítanak, már a próbanépszámlálás során voltak kirívó válaszok, például egy öttagú családban négyen románnak vallották magukat, az ötödik viszont németnek. Illés Andrea felhívta a figyelmet, hogy idén magyar nyelvű nyomtatványok is lesznek, így mindenki eldöntheti, hogy milyen nyelven válaszol a kérdésekre. A statisztikai hivatal igazgatója ugyanakkor javasolja a www.nepszamlalas.ro honlap tanulmányozását, ahol magyar nyelven pontos információk vannak a teljes procedúráról.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés