
Fotó: Szatmár megyei prefektúra
Szatmár megye több településén is károkat okozott az árvíz, néhány személyt, köztük gyerekeket is, ki kellett menekíteni otthonukból – közölte a Szatmár megyei katasztrófavédelem.
2021. május 13., 10:582021. május 13., 10:58
2021. május 13., 13:122021. május 13., 13:12
Körülbelül 150 személyt menekítettek ki a tűzoltók a Szatmár megyei Szakasz faluban az áradások miatt. Az embereket a település kultúrházában helyezték biztonságba – közölte csütörtök délelőtt a Szatmár megyei katasztrófavédelem.
A tűzoltóknak szerdáról csütörtökre virradóra, valamint csütörtök reggel több gazdaságból kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Nántű (Hurezu Mare) településen gumicsónakkal menekítettek ki három gyermeket, négy felnőttet, valamint háziállatokat.
Fotó: Szatmár megyei prefektúra
A Szatmár megyei prefektusi hivatal közleményt adott ki, amelyben arról számol be, hogy Altfatter Tamás kiszállt az árvíz sújtotta Szakaszba, hogy személyesen irányítsa a mentési és kárelhárítási munkálatokat. A térségben a lezúduló csapadék mennyisége meghaladta az 50 litert négyzetméterenként, a víz a 19A jelzésű országút egy szakaszát is elárasztotta.
Fotó: Szatmár megyei prefektúra
A figyelmeztetés értelmében a nagy mennyiségű csapadék következtében villámárvizek léphetnek fel, a Kraszna egyik mellékfolyója, a Mária folyó vízhozama túllépi a veszélyességi szintet.
Fotó: Szatmár megyei prefektúra
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!