
Képünk illusztráció
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Használhatatlanná vált 60 adag vakcina Hunyad megyében, miután az egyik oltóközpont asszisztensnője a hűtőszekrény helyett a fagyasztóba tette.
2021. január 19., 14:382021. január 19., 14:38
A Hunyad megyei egészségügyi hatóság vezetője, Sebastian Mezei az Agerpresnek elmondta, hogy a már kiolvasztott tíz üveg oltóanyagot a szabályzat szerint a hűtőben kellett volna tárolni.
Az asszisztensnő azonban tévedésből a hűtőszekrény helyett a fagyasztóba tette őket, ahol az oltóanyag 18 órán keresztül állt -19 Celsius fokon. „Ennek következtében tönkrement, újat kellett küldeni” – mondta az igazgató, aki szerint a tíz üvegből 60 személyt lehetett volna első körben beoltani.
A petrozsényi oltóközpontban naponta 60 személyt oltanak be az új típusú koronavírus ellen a kampány második szakaszában.
Mint ismeretes, a Pfizer-Biotech cégek vakcinája – amivel Romániában elsőként oltottak – nagyon érzékeny a hőmérséklet-ingadozásra, gyártás után -80 Celsius fokon kell tárolni, majd a kiolvasztás után még 5 napig ülhet hűtőszekrényben.
A vakcina amiatt értékes, mivel egyelőre kicsi a gyártási kapacitás és nagy az igény rá.
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
szóljon hozzá!