Hirdetés

Hatmilliárd forintos támogatás az erdélyi szórványnak

Hétmilliárd forintot (22 millió eurót) is meghaladó anyagi segítséget nyújtott tavaly és idén az Orbán-kormány a szórványmagyarságnak, elsõsorban oktatási és szociális területen – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A források nagy része, több mint hatmilliárd forint erdélyi magyar diákokhoz, pedagógusokhoz és alapítványokhoz jutott. 

Rostás Szabolcs

2015. november 02., 15:562015. november 02., 15:56

2015. november 02., 15:562015. november 02., 15:56

„Mind a nemzetpolitikában, mind pedig a támogatáspolitikában kiemelt figyelmet fordít a kormány a szórványközösségekre, mivel a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a szórványban zajlik a legnagyobb arányú népességfogyás\" – idézte a lap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tájékoztatását.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Mesterházy Attila szocialista (MSZP) képviselő interpellációjára adott válaszában rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát\" képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony.

Semjén Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik, ugyanakkor a magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba.

Emlékeztetett, hogy a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása céljából, 42 millió forintos keretösszeggel.

A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb a nemzeti jelentőségű intézménynek nyilvánított szamosújvári Téka Alapítvány, valamint a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, velük együtt Erdélyben összesen 650 millió forintos támogatásban részesült az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a vicei Bástya Egyesület, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium.

A szórványban folyó oktatás támogatására, itt dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjára, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségeinek fedezésére összesen 21 millió forintot fordítottak, ebből 12,2 millió jutott romániai pályázatokra.

A nagyvárosi szórványban – ahol a magyar lakosság aránya nem vagy alig éri el a húsz százalékot – idén több mint 6,3 milliárd forint jutott oktatási és szociális intézmények, szervezetek fejlesztésére. A hozzájárulás zömét, mintegy 5,6 milliárdot erdélyi közösségek kapták: nyílt pályázatok útján 121 millió 650 ezer, míg egyedi eljárásrendben (a külhoni magyar oktatási, szociális intézmények, szervezetek működtetésére, fejlesztésére) 5,5 millió forintot.

„2015-ben, a külhoni szakképzés évében – a korábbi tematikus évekhez hasonlóan – külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a szórványban működő intézmények és hallgatók is részt tudjanak venni programjainkban. Úgy véljük, a fent ismertetett támogatások megfelelő alapot adnak a szórványközösségek asszimilációjának megállításához, illetve mérsékléséhez\" – szögezte le tájékoztatásában Semjén Zsolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Hirdetés
Hirdetés