2007. december 28., 00:002007. december 28., 00:00
Az Arad megyei határrendészet közleménye szerint a szolgálatos határõr arra figyelt fel, hogy a nõk nem hasonlítanak az igazolványképeken látható személyekhez, és a rendelkezésére álló gépezettel megállapította, hogy az iratok hamisak. A nõk nyilatkozatai alapján megállapították, hogy a 21 éves Elena T. és a 22 éves Alexandra A. moldovai köztársaságbeliek, és két hete léptek be az országba. Azt mondták, hogy a hamis okmányokat egy ismeretlen nagyszebeni személytõl szerezték be, és Olaszországba szerettek volna eljutni. Az iratokért személyenként 4000 eurót fizettek. Hamis személyazonosság és illegális határátlépési kísérlet vádjával indult eljárás ellenük. Az elmúlt napokban újabb tíz moldova köztársaságbeli személy, nyolc nõ és két férfi próbálta meg hamis iratokkal átlépni a határt a nagylaki, varsándi és tornyai átkelõknél és a schengeni térséghez tartozó országok valamelyikébe jutni munkavállalás céljából. Próbálkozásuk nem volt sikeres, bûnvádi eljárás indult ellenük, közölte az Országos Határrendészeti Felügyelõség sajtóosztálya. A nagylaki határrendészet újabb hat személyt – négy nõt és két férfit – ért tetten, amint hamis román személyi igazolványokkal próbáltak kijutni az országból. Mint kiderült, mindegyikük moldovai állampolgár, és az iratokat hazájukban szerezték be ismeretlen személyektõl fejenként 800 és 1200 euró közötti összegért. A határsértõk Spanyolországban szerettek volna dolgozni. A kürtösi átkelõnél egy török férfit is lelepleztek, amint hamis francia iratokkal próbálta átlépni a határt. A 25 éves Mehmet M. török útlevelet is felmutatott, amelybõl hiányzott két lap, ezeket a csomagjában találták meg, romániai vízum volt rajtuk. Mint mondta, az iratokat otthon szerezte be 3000 euró ellenében. Hírösszefoglaló
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.