Hirdetés

Határidőhöz kötött útjavítások Kolozsváron

Szeptember végéig befejezik a villamossínek felújítását a Malom (George Bariţiu) utcában – jelentette be tegnap Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere.

Kiss Előd-Gergely

2011. szeptember 15., 08:042011. szeptember 15., 08:04

Az elöljáró elmondta: a tervezett ütemtervtől eltérően azért újítják fel korábban a belvárosi útszakaszt, mert a Malom utca amúgy is keskeny és zsúfolt, így még az egyetemisták megérkezése előtt újra használhatják a gépkocsik a hetek óta lezárt sávot. Az aszfaltozást tegnap már elkezdték a kivitelező vállalat szerint időjárástól függően, szeptember 25–28. között fejezik be a munkálatokat. Apostu ugyanakkor elmondta: a sínpárnak teljesen új alapot kellett hogy készítsenek, mert a hatvanas években mindössze annyi történt, hogy lefektették a síneket, és aszfaltozták a környékét. Hozzáfűzte, a sínekre rezgéscsillapítókat is felszereltek, így nemcsak zajtalanabbul fog közlekedni a villamos, hanem az útburkolatot is jobban kíméli. A Malom utca felújítását követően a Monostor–vasútállomás útvonal többi szakaszán folytatják a munkálatokat, a tervek szerint napi 45 méter sínpárt korszerűsítenek az összesen11,7 kilométeres útvonalon. A polgármester ugyanakkor bejelentette, az önkormányzat felújította a 2-es számú monostori parkot, a beruházás értéke több mint félmillió lej. A parkban egy kosárlabdapályát is építettek, ugyanakkor korszerű fitnesz-gépekkel is felszerelték, a gyermekeket pedig játszótér várja. A park területe 4,6 ezer négyzetméter, a beruházással a város további 3200 négyzetméternyi zöldövezettel bővült. Apostu hozzáfűzte: a sétatéri sétányokat le fogják aszfaltozni, az aszfaltburkolatra pedig újabb két réteg követ tesznek, így elkerülhető, hogy nagyobb tócsák alakuljanak ki a sétányokon.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés