„Háromemeletes” autonómia

A nap interjúja Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselővel

2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00

– Az autonómiáról szóló beszélgetések során többen kifejtették: nincs reális esély arra, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvény tervezetét. Az ön reagálása nem tűnt egyértelműnek...
– Pedig én egyértelműen úgy tartom, hogy nem merítettük ki az összes, rendelkezésünkre álló lehetőséget. Továbbra is élnünk kell a demokrácia eszközeivel, mindent meg kell tennünk, hogy meggyőzzük a parlamenti pártok képviselőit ennek a törvénynek a létjogosultságáról és fontosságáról.
– Milyen demokratikus eszközök állnak még az RMDSZ rendelkezésére?
– Akár zsarolási eszközöknek is nevezhetnénk, de ezek is a demokráciai játékok eszköztárába tartoznak. Ha a következő parlamenti ciklusban is gáncsoskodásokkal találjuk magunkat szemben, olyan pontokon fogunk viszszavágni, amelyek meglepetésszerűen érik majd a koalíciós társakat, és amelyek fájni fognak. Megvannak az elképzeléseink, ezekről augusztusban dönt majd a frakció. Eddig már két alkalommal is voltunk olyan a helyzetben, hogy azt hittük, mindent végigtárgyaltunk, már csak a cikkelyenkénti, illetve a végszavazás van hátra. A legutóbbi ilyen eset akkor volt, amikor a miniszterelnök bejelentette a román csapatok Irakból való kivonásának liberális tervezetét, Markó Béla pedig úgy nyilatkozott, hogy meggondolandó a tervezet. A demokraták ekkor rögtön egyértelműsítették: ezek után nem szavazzák meg a tervezetet.
– Azt viszont ön is megerősítette, hogy párbeszédre van szükség az autonómiát szorgalmazó valamennyi szervezet között...
– Csak emlékeztetni szeretnék: az autonómia az RMDSZ választási programjának sarkalatos pontja volt. Mi eddig sem zárkóztunk el a párbeszédtől, de nem volt kivel tárgyalnunk. A Háromszéki Képviselők Tanácsa következő ülésének napirendi pontjai között szerepel az autonómia kérdése is, márpedig a Székely Nemzeti Tanács korábban jelezte: minden olyan vitán, értekezleten megjelenik, amelyen az autonómiáról beszélnek. Én amúgy az SZNT autonómiatervezetének parlamenti képviselete elől sem zárkóztam el, de olyan módosító javaslatokkal kiegészítve, amelyek révén a tervezet kompatibilissá válna a romániai jogszabályokkal. Úgy viszont nem kellett.
– Van-e az RMDSZ-nek válasza arra a partiumi „vádra”, miszerint a székelyföldi területi autonómiatörekvések támogatása a Partium, a szórvány feladását jelentené?
– Én sem a személyi elvű, sem pedig a területi autonómiát nem részesítem előnyben, hanem a harmadik „emeletet”, az EU-régiós alapra építkező autonómiát támogatom. Ennek keretében a mikrorégiók olyan kibontakozási lehetőségeket kínálnak, amelyek ma községi vagy kisvárosi szinten megvalósíthatatlanok.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek