
Képünk illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Lucian Bode szállításügyi miniszter azt kérte a Szatmárnémeti körgyűrűjén dolgozó cégtől, hogy még idén készüljön el 3 kilométer a beruházásból.
2020. augusztus 14., 14:362020. augusztus 14., 14:36
2020. augusztus 14., 14:572020. augusztus 14., 14:57
A tárcavezető egyébként elégedett a húsz kilométeres terelőutat építő cég munkájával. Pénteken úgy nyilatkozott, hogy a finanszírozással sincsenek gondok, ellenben a Szamos-hidat is magában foglaló három kilométeres szakasz létfontosságú a város számára.
Az ipari park mellett haladó szatmárnémeti körgyűrűnek a Szamos-híd is része, és a Szatmárnémeti–Nagyvárad, illetve Szatmárnémeti–Nagybánya országutakat is metszi. A mintegy 20 kilométeres terelőútnak a fele négysávos, a beruházást az országos autópálya- és útépítő társaság finanszírozza.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!