Hirdetés

Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva

Dabis Attila •  Fotó: Médiaklikk

Dabis Attila

Fotó: Médiaklikk

Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek.

MTI

2018. április 03., 12:372018. április 03., 12:37

2018. április 03., 13:322018. április 03., 13:32

Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, hogy közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól.

A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. Dabis Attila esetében nem a nemkívánatos személlyé nyilvánításra vonatkozó, bírósági ítéletet is feltételező törvénycikkely alapján jártak el a román hatóságok.

Hirdetés

Egy olyan törvénycikkelyre hivatkoztak, amely „közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból” teszi lehetővé „az illetékes román hatóságoknak”, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Az indoklásban közölték: olyan cselekedetek következtében jártak el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Azt is megjegyezték: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket.

Dabis Attila az MTI-nek elmondta: már ezen a héten keresetet nyújt be a bukaresti táblabíróságra, amelyben kéri a határozat érvénytelenítését. Valószínűsítette, hogy a kitiltásáról szóló határozatot az után készítették el, hogy megakadályozták az országba való belépését.

A dokumentumot ugyanis ugyanarra a napra keltezték, amikor nem léphetett be Romániába, de azon a napon a román határrendészet nem tudta ezt bemutatni számára.

Erre utal a dokumentumnak az a része is, amely tulajdonképpen Dabis Attila későbbi közérdekű adatigénylési kérésére válaszol. Ebben a határrendészet közli, hogy a nemzetbiztonsági ügyek nem minősülnek közérdekű információnak.

A román határrendészek március 9-én az Ártánd–Bors-határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiafelvonulásra és tüntetésre. Dabis Attila korábban azt közölte: oka van azt feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.

korábban írtuk

„Nem alkotmányellenes az önrendelkezés” – interjú a Romániából kitiltott Dabis Attilával
„Nem alkotmányellenes az önrendelkezés” – interjú a Romániából kitiltott Dabis Attilával

Magyarázatot vár a román hatóságoktól jogszerűtlennek tartott kitiltására Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, aki szerint a román alkotmányban valójában nincs egyetlen olyan rendelkezés sem, amely tényleges alkotmányjogi akadályát képezné Székelyföld területi autonómiájának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
2026. július 02., csütörtök

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt

Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
2026. július 02., csütörtök

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet

A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet
2026. július 01., szerda

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban
Hirdetés
Hirdetés