
Fotó: Pixabay.com
Pert nyert a kolozsvári törvényszéken az a tanár, aki diákjai internetes gúnyolódásai, az általuk közzétett sértő képek miatt fordult bírósághoz. A pedagógus ügyében 30 ezer lejes kártérítést ítéltek meg.
2023. január 12., 15:112023. január 12., 15:11
2023. január 12., 15:432023. január 12., 15:43
A Clujust.ro portál beszámolója szerint B. M. azok után kért jogorvoslatot, hogy a kolozsvári Ion Agârbiceanu általános iskolába járó hetedikes diákjai közül – akiknek osztályfőnökük is volt – ketten őt ábrázoló, sértő képeket tettek közzé a WhatsApp üzenetküldő alkalmazásban, illetve a Facebook közösség oldalon.
Az egyik diák 2018-ban egy képszerkesztővel módosított fotót tett közzé tanáráról az osztály WhatsApp-csoportjában – borítóképként is használta –, majd a Facebookra is feltette. Az eset egy másik szerkesztett képpel is megismétlődött. 2019-ben egy másik diák Facebook-felhasználót hozott létre a tanár nevével, profilképként pedig az első diák „alkotását” használta. A profilt másnap törölte.
Utóbbiak azzal védekeztek, hogy a gyerekek csínytevést követtek el, viccelődni akartak, és már megbánták tettüket. Főleg azok után, hogy rendőrt hívtak rájuk, levonták magaviseletüket, az első diák pedig azóta iskolát is váltott, a második pszichológushoz jár.
A bírót azonban nem hatották meg az érvek. Monica Feneșan elítélte a szülők hozzáállását, akik csökkenteni próbálták az elkövetett cselekedetek súlyát, és helyenként „hazudtak is” gyermekeik védelmében. A bírónő szerint elsősorban a szülők feladata, hogy neveljék, tanítsák gyermekeiket, azzal együtt, hogy idővel a tanárok is csatlakoznak, hasonló feladatokat látnak el.
A bíró szerint akárhonnan nézzük, egy pedagógus kigúnyolása semmilyen formában nem tekinthető „gyerekes hülyeségnek”, ez az érv nem állja meg a helyét egy bírósági tárgyaláson.
Monica Feneșan hozzátette: a cselekedetek nem számíthatnak a szólásszabadság megnyilvánulásainak sem, mivel mást sértenek. Mindezek tudatában a bírónő 30 ezer lejes kártérítés kifizetésére kötelezte a perbe hívott diákokat-szülőket.
Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.
A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
Nem fogadja egyöntetű lelkesedés Temesváron az önkormányzat döntését, hogy egy jelenleg beépítetlen város széli telekre költöztetnék a településen működő játéktermeket.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok ugyanakkor elsőfokú hőségriasztásokat is kiadtak az ország több megyéjére és a fővárosra.
Az Európai Zöldek Pártja (EGP) és a SENS felszólította a román kormányt, a nagyváradi városvezetést és az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Nagyvárad Pride-ot biztonságos körülmények között lehessen megrendezni.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
szóljon hozzá!