
Fotó: Bálint Eszter
Várhatóan már ettől a héttől településekre bontva is közlik a koronavírus elleni átoltottság szintjét – jelentette be Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője.
2021. május 31., 10:592021. május 31., 10:59
„Jövő héttől ki fogjuk tudni számítani, hogy mekkora az átoltottság a településeken, és nyilvánosságra hozzuk, hogyan állnak a megyék, települések. Sok megyét megnéztem, nagyon nagy különbségek vannak” – nyilatkozta az orvos ezredes a Digi 24 hírtelevízió vasárnap esti műsorában.
„Egy dolgot elmondhatok, azokon a településeken, ahol kiveszik a részüket, a dolgok jól mennek. Volt, aki személy erőfeszítéseket tett, vagyis beszélgetett az emberekkel, kidolgoztak egy tervet, felvették a kapcsolatot a közegészségügyi hatóságokkal, kértek mobil oltópontokat, mobil csapatokat. Lehetséges. Ez az én következtetésem” – összegzett a katonaorvos.

Alacsony az oltási hajlandóság és fokozott a fogékonyság az álhírek iránt az erdélyi magyarság körében. Utánajártunk a miérteknek és a következményeknek. A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint az oltakozási kedvet vizsgálva kiderül, hogy egyértelmű a különbség város és vidék között, az alacsony
Példaként felhozta, hogy a legalacsonyabb átoltottsággal rendelkező Suceava megyét a hétvégén mobil oltócsapatok járták Raed Arafat belügyi államtitkárral az élükön, és 650 személyt sikerült immunizálniuk. „Ez azt mutatja, hogy még sokan akarják” – mondta Gheorghiță.
megpróbáljuk az oltást elérhetővé tenni azok számára, akiknek mostanáig nehezebb volt a hozzáférés” – részletezte a terveket az oltási kampány koordinátora.
Elmondása szerint az oltópontok 15–20 százalékában alacsony az érdeklődés, így azt tervezik, hogy ezeket az oltópontokat áthelyezik más településekre, vagy a személyzetük száll ki terepre.
– vetítette előre Valeriu Gheorghiță.
A koordinátor ugyanakkor azt is kifejtette, hogy vélhetően 45–50 százalékosra nőtt a közösségi immunitás részben az oltások miatt, részben pedig annak betudhatóan, hogy sokan a fertőzésen átesve szereztek immunitást. Ezt arra alapozza, hogy a vizsgálatok szerint a népesség körében hatszor annyian rendelkeznek antitestekkel, mint ahányan hivatalosan megfertőződtek, így akár 9 millió is lehet azoknak a száma, akik vagy az oltások, vagy a fertőzés révén immunitást szereztek. Ennek tudhatók be a jelenlegi, nagyon kedvező járványadatok.

Romániában már kialakult valamiféle közösségi immunitás a koronavírussal szemben, ami egyrészt az átoltottságnak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy sokan átestek már a betegségen – jelentette ki szombaton az oltási kampány koordinátora.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!