2011. május 16., 08:152011. május 16., 08:15
Mint mondta, ez a gondolat a globalizálódó világban kiemelt fontosságú, hiszen amellett, hogy tiszteljük más nemzetek kultúráját, a sajátunkat megőrizzük, hagyományainkat ápoljuk. Rávilágított a történelmi emlékek, az elődök példájának fontosságára is, mondván: „boldogok vagyunk, hogy ennyi év után módunkban áll a történelem botlásait kiküszöbölni, értékeinket újraépíteni”. A rendezvényre ugyanakkor előkerült az intézmény első végzős diákjainak a tablója 1915-ből, melynek kicsinyített változatát az iskola egykori diákja, a 96 évvel ezelőtt végzett Solnai Sándor leszármazottja őrizte.
Az iskolatörténeti szempontból jelentős fotót Dezső László vállalkozó – aki szintén a gimnáziumban tanult – nagyította tabló méretűre. Lakatos Mihály igazgató történelmi visszapillantójából az is kiderült, hogy az 1915-ben végzett diákok a társadalom hasznos tagjaivá váltak, többen közülük doktoráltak is azon a szakterületen, amit végeztek. A hagyományőrző napok egyébként hagyományos forgatókönyv szerint zajlottak: az iskola apraja-nagyja székely népviseletben jelent meg az iskolában. Az osztálytermek rögtönzött kiállítótermekké alakultak a rendezvény idejére, ahol a nagyszülők padlásairól előkotort régi tárgyakat állították ki, de két osztály úgy döntött, hogy osztálymúzeumát az udvaron állítja fel.
Az egyik csapat az állattartásnak állított emléket, és a pásztorkodás hagyományát elevenítették fel igazi bárányokkal és nyájőrző kutyával, bográcsukban pedig ízletes „túrós damika” rotyogott. A másik csoport a növénytermesztésnek állított emléket. Közben az egyik teremben egymást váltogatták az éneklő csoportok, a Lánc-lánc-népdallánc program keretében egymást tanítgatták a szebbnél szebb népdalokra a diákok.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!