Hadjárat indult Kolozsváron az utcai kéregetők ellen

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Összegyűjtötték a kéregetőket tegnap Kolozsvár utcáiról a közösségi rendőrök; a hetente megismételt akció célja többek között a koldusok számának csökkentése. A nagykorú kéregetőket a rendőrségre, a gyermekeket pedig a gyermekvédelmi igazgatóság székhelyére, illetve az Arlechino gyermekközpontba szállították.

2006. június 01., 00:002006. június 01., 00:00

A koldusok ellen indított hadjáratot tegnap a kolozsvári polgármesteri hivatal közösségi rendőrsége, illetve a kolozsvári rendőrség. A hetente megismételt akció célja a koldusok számának csökkentése, illetve az, hogy bizalmat keltsenek a lakosságban a közösségi rendőrség iránt. Minodora Fritea, a közösségi rendőrség igazgatója elmondta, az utóbbi időben gyarapodott a koldusok száma a városban: míg tavaly 60 kéregetőt tartottak számon, idén száznál is többen kéregetnek.
„Én a kórházban voltam a gyermekemmel, nem megyek sehová, hova akarnak engem vinni, naccsága?” – háborodott fel az egyik kolduló asszony, amikor a rendőrök gyermekével együtt a járműre akarták feltuszkolni. Egy tizennégy éves magyargyerőmonostori kislány azzal mentegetőzött, hogy a polgármesteri hivatal nem adta ki a neki járó szociális segélyt – ezért kényszerült koldulásra. A rendőrök több mint ötven koldust gyűjtöttek össze, közülük mindössze öten rendelkeznek kolozsvári lakhellyel. A gyermekeket anyjukkal együtt a gyermekvédelmi igazgatóság székhelyére, illetve az Arlechino gyerekközpontba szállították a közösségi rendőrség kisbuszával. A felnőttektől ujjlenyomatot vettek, majd éjszakai menhelyre szállították őket. A rendszeresen kolduló személyekről bűnügyi dossziét állít össze a rendőrség, a kéregető kiskorúak szülei ellen pedig szociális vizsgálatot indít a polgármesteri hivatal szociális védelmi osztálya. „Az idősekkel nincs mit kezdeni: ma elviszszük őket az öregotthonba, de holnap újra az utcára kerülnek” – magyarázta Minodora Fritea.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél