2011. augusztus 23., 21:592011. augusztus 23., 21:59
A felháborodott tiltakozók elállták a szóban forgó megyei utat, komoly fennakadást azonban nem okoztak a közlekedésben, mivel nyitva maradt az autósok számára egy kerülőút, így nem keletkezett torlódás.
A megmozdulás kapcsán a helyszínre látogatott Pataki Csaba alprefektus, valamint Octavian Lazin, Csehi Árpád megyei tanácselnök kabinetfőnöke, akiknek sikerült megnyugtatniuk a kedélyeket, így az út is hamarosan járhatóvá vált. A kormánybiztos-helyettes azt ígérte a protestálóknak, hogy a kivitelező, a Drumeţi Oaş Kft. gyorsítja a munkatempót, és hamarosan járhatóvá teszi a községen átvezető utat.
A szóban forgó „avasi autópályát” uniós pályázat révén újítja fel a Szatmár Megyei Tanács. A modernizálandó szakasz közel 30 kilométer hosszú, a rendelkezésre álló összeg pedig 25 millió lej, hozzáadottérték-adó nélkül. A késés egyik oka az volt, hogy a kivitelező – arra hivatkozva, hogy modernebb megoldásokat alkalmaz – nagyobb összeget próbált kérni, mint amennyit eredetileg a beruházásra szántak. A megyei önkormányzat azonban többszöri egyeztetés után sem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.