
Gujdár Gabriella klinikai pszichológus
Fotó: CK Image
Világjárvány, szükségállapot idején hatványozottan eluralkodik az embereken a bizonytalanságérzet, szorongás, pánik. Gujdár Gabriella aradi klinikai pszichológus szerint ennek csökkentésére csak hivatalos forrásból tájékozódjunk, és kerüljük a közösségi hálót. A feszültség levezetésében, a lelki nyugalom megőrzésében sokat segíthet a testmozgás, meditáció, jóga és az összetartózás érzését erősítő családi tevékenységek.
2020. március 18., 10:272020. március 18., 10:27
2020. március 18., 10:302020. március 18., 10:30
– Pszichológus szemmel nézve, mennyire jelezhető előre, hogyan viselkednek az emberek járvány, szükségállapot idején? Milyen érzések uralkodhatnak el ilyenkor rajtuk?
– Mi, emberek nem szeretjük a bizonytalanság érzését, a kiszámíthatatlanságot, a kontroll elvesztését. Ha nem látjuk előre az életünk menetét, ha megbolydul a napi rutin, elkezdünk szorongani, és olyan tevékenységekbe kezdünk, amelyek csökkentik a félelmeinket és a bizonytalanságérzetet. Ez hatványozottan jelenik meg egy világjárvány esetén vagy egy szükségállapot kihirdetésekor, hiszen ilyenkor már hivatalosan engedélyünk van arra, hogy rettegjünk, elárasszon bennünket a pánik, és aktiválódjon a túlélési ösztön, amelynek első lépcsőfoka az, hogy beözönlünk az élelmiszerboltokba, és színig töltjük az éléskamrát.
A társadalom szintjén terjedő pánik az egyén szintjén gyökeret verő, mesterségesen kialakuló érzelem, amely a korlátlan mennyiségben és gyakran ellenőrizetlen forrásból felé áradó információk alapján alakul ki. Ezek az ismétlődő negatív üzenetek megzavarják az agy működését, és egy idő után automatikus negatív gondolatok kialakulásához vezetnek, amelyek hosszú távon a szorongásos betegségek és a depresszió előszobái.
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor/MTI
– Egyénileg hogyan lehet védekezni a tömegpszichózis ellen, hogy ne kerítsen minket is hatalmába a környezetünkön eluralkodó pánik, szorongás?
– Azt javaslom, hogy kizárólag a hivatalos intézmények részéről származó információkból tájékozódjunk, és lehetőség szerint naponta maximum kétszer – reggel és este – hallgassunk híreket.
A koronavírus kapcsán terjedő viccek ugyanolyan hatással vannak az agyunkra, mint a pánikhírek, hiszen kénytelenek vagyunk újra és újra a vírusra összpontosítani. A félelem feszültté tesz, megbénítja a testet, különböző blokkokat okoz benne, ezeket a görcsöket pedig ajánlott minél előbb feloldani. A mozgás kiváló eszköz erre.
Kerékpározzunk a szabadban, vagy szobabiciklizzünk, tornázzunk vagy jógázzunk otthon, táncoljunk a párunkkal a nappaliban, éljünk gyakrabban házaséletet.
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
– Hogyan, milyen módszerekkel növelhető a lelki nyugalom ilyen helyzetben?
A naplóírás szintén segít a feszültségoldásban: elég egy kis füzet, amelybe korlátok nélkül leírhatjuk a gondolatainkat, félelmeinket abban a formában, ahogyan azok a fejünkben megjelennek. Attól, hogy papírra vetjük őket, kicsit megszelídítjük a zabolátlan érzéseket.
abban, hogy eltereljük gondolatainkat a jelenlegi helyzetről, ráadásul növelik az intimitás és a családi összetartozás érzését. Azok, akik egyedül élnek, elkezdhetnek tanulni egy új nyelvet, nagyon jó ingyenes online kurzusokat lehet találni. Az olvasást csak azért említem utolsóként, mert sokunk számára ez megszokott, a mindennapi rutin része.
– Mit javasol azoknak, akik otthoni elkülönítőbe, karanténba kerülnek, hogyan vészelhetik át ezt az időszakot?
– A házi elkülönítés esetén a helyzet kicsit egyszerűbb, hiszen az elkülönített megszokott otthoni környezetében, saját tárgyai között és hozzátartozói mellett vészeli át ezt az időszakot. A kórházi karantént valamivel nehezebb átvészelni, de amennyiben ide is be lehet vinni olvasnivalót, illetve telefont, laptopot, az elkülönített – bár látogatót nem fogadhat – virtuálisan kapcsolatban maradhat szeretteivel. A tudat, hogy hozzátartozói várják, és pozitív üzenetekkel támogatják, megkönnyíti ennek az időszaknak az elviselését.
Pozitív teszteredmény esetén ez az időszak kicsit elhúzódhat, ilyenkor viszont jó, ha az elkülönített mentálisan is a gyógyulásra fókuszál, megpróbál türelemmel és elfogadással tekinteni helyzetére.
Képünk illusztráció
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
– Hogyan tudunk segíteni pánikoló, szorongó hozzátartozóinkon?
A tükörneuron elnevezésű idegsejtjeink nagymértékben hozzájárulnak a körülöttünk levő emberek, társunk, gyermekeink, szüleink viselkedésének leképezésében, értelmezésében. Ahhoz, hogy embertársaink érzéseit megértsük, mindenekelőtt be kell azonosítanunk az általuk kifejezett érzelmeket. Saját érzelmi egyensúlyunk és biztonságunk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a mellettünk élő emberek arcán mosolyt vagy összeráncolt homlokot, örömöt vagy aggodalmat vélünk felismerni.
– Hogyan lehet erősíteni ilyen helyzetben az egymás iránti felelősségérzetet, szolidaritást?
– A higiéniai előírásokat – saját maga, közeli és távolabbi hozzátartozói érdekében – mindenkinek szükséges betartania.
Tudatosítani kell magunkban, hogy nem vagyunk sérthetetlenek még akkor sem, ha nem tartozunk a rizikócsoportba. A vírus hordozóinként tünetmentesek maradhatunk, viszont megbetegíthetjük azokat, akik – koruk és egyéb krónikus betegségeik okán – halmozottan veszélyeztetettek.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!