2011. augusztus 16., 07:402011. augusztus 16., 07:40
A tájékozódást segítő GPS-készülékeket és az ajándékcsomagot Török László, a hajdúváros polgármestere adta át dr. Daniela Haţegannak, a mentőállomás vezetőjének. Haţegan külön köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, hogy bár az intézmény nem tartozik közvetlen fennhatósága alá, támogatja a mentőállomást. Hozzátette, az új GPS-készülékek a legjobbkor érkeztek, mivel a régebbi mentőautók mindeddig nem rendelkeztek korszerű felszereléssel, ezért munkatársainak sok esetben gondot okozott a tájékozódás. Nagyszalonta elöljárója elmondta, a hajdúváros vezetősége nagyon fontosnak tartotta, hogy új készülékekkel segítse a mentőállomást, hiszen az a település mintegy 100 kilométeres vonzáskörzetében biztosít gyors egészségügyi ellátást közel 75 ezer lakos számára.
„Az új készülékekkel remélhetőleg hamarabb a riasztás helyszínére érhetnek a mentőautók, értékes perceket spórolva ezzel” – hangoztatta Török László. Különben a helymeghatározó rendszer nyújtotta felszereltség mellett a közeljövőben tovább fejlődhet a szalontai mentőállomás, ugyanis az egészségügyi minisztérium támogatást ígért a székhely felújítására, a polgármesteri hivatal pedig finanszírozza annak a bekötőútnak a kivitelezési munkálatait, amely a városi kórház közelében haladva közvetlen kijáratot biztosíthat a mentőautóknak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!