Hirdetés

Gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál, többen megfertőződtek a színháznál is

•  Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Opera

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Opera

Koronavírus-gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál és a vele egy épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, lapértesülések szerint a két intézményben eddig több mint harminc fertőződést jegyeztek fel.

Krónika

2020. október 13., 15:322020. október 13., 15:32

2020. október 13., 18:492020. október 13., 18:49

Az Actual de Cluj helyi portál közlése szerint az operában már 30 fertőzöttet azonosítottak. Az intézmény múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy „a járványügyi helyzet miatt” októberi előadásai elmaradnak. Szép Gyula, az opera igazgatója kedden az MTI-nek sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a sajtóban közölt számot. Megjegyezte: csak azokról az esetekről tud, amelyekről maguk a fertőzöttek értesítették.

Szép Gyula hozzátette: ezek között egyaránt vannak zenekari tagok, kórustagok, szólisták és a műszaki személyzet tagjai.

Hirdetés

Az igazgató szerint október 3-án értesültek az első fertőzésről. Ezt követően a helyzet tisztázódásáig megtiltották a társulat tagjainak, hogy bemenjenek az épületbe. Az intézmény művészei azt az utasítást kapták, hogy otthon gyakoroljanak. Az igazgató megemlítette: október 6-tól egy minisztériumi rendelet is megjelent, amely szerint nem szabad két óránál hosszabb előadásokat tartani. Hozzátette: ez a rendelet is korlátozta az opera működését, hiszen az előadásaik többsége három óra körüli. Szép Gyula elmondta: arra készülnek, hogy a kényszerű szünet után hangversenyeket tartsanak, amelyek beleférnek az egészségügyi előírások szabta keretekbe.

Az operával azonos épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház műszaki személyzetéből öten fertőződtek meg – nyilatkozta az MTI-nek Tompa Gábor, az intézmény igazgatója. A rendező elmondta: múlt csütörtökön indultak volna Szerbiába Henrik Ibsen Nóra című drámájával, amelyet Kragujevácban és Szabadkán mutattak volna be egy-egy fesztiválon. Ekkor tesztelték azokat, akik utaztak volna. Mivel a műszaki stáb több tagjánál is kimutatták a fertőzést, le kellett mondani a szerbiai fellépéseket, és vissza kellett fordítani a már úton levő díszletes teherautót is. Tompa Gábor elmondta, valamennyi munkatársuk jól van, a fertőzötteknek sincsenek tüneteik.

A színház egyelőre október 24-ig mondta le előadásait. Tompa Gábor igazgató megjegyezte: a legnagyobb dilemmájuk, hogy a hagyományos formában meg tudják-e szervezni az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivált, avagy arra kényszerülnek, hogy az online térben mutassák be a fesztivál előadásait.

Különben az új megbetegedések utóbbi napokban közölt statisztikájában Kolozs megye az ország legfertőzöttebb megyéi között szerepel. Az elmúlt 24 órában 172-en fertőződtek meg a mintegy 700 ezer lakosú megyében. A prefektusi hivatal hétfői összesítése szerint az elmúlt két hétben Kolozsváron, Désen és Szamosújváron, valamint a néphagyományairól híres Szék községben is meghaladta az ezer lakosra jutó új esetek száma a kettőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait

Õrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Bihari illegális menhelyek: több mint 400 személyt vizsgáltak meg és helyeztek biztonságba az egészségügyi szakemberek

Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.

Bihari illegális menhelyek: több mint 400 személyt vizsgáltak meg és helyeztek biztonságba az egészségügyi szakemberek
2026. július 01., szerda

Az SZNT szóbeli tárgyalás megtartását kéri az Európai Bizottság ellen indított perben

Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.

Az SZNT szóbeli tárgyalás megtartását kéri az Európai Bizottság ellen indított perben
2026. július 01., szerda

A világ túlsó feléről is jönnek a barcasági és királyföldi csángó magyar evangélikusok találkozójára

Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.

A világ túlsó feléről is jönnek a barcasági és királyföldi csángó magyar evangélikusok találkozójára
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára

Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.

Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára
2026. június 30., kedd

„Mindenki vonogatta a vállát”. Az állami intézmények is felelősek a rászorulók ellátását övező bihari botrányért

Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.

„Mindenki vonogatta a vállát”. Az állami intézmények is felelősek a rászorulók ellátását övező bihari botrányért
2026. június 30., kedd

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Felújítják a késő barokk építészet kiemelkedő alkotását Kolozsváron

Felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a Kolozs megyei önkormányzat jóváhagyta a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.

Felújítják a késő barokk építészet kiemelkedő alkotását Kolozsváron
2026. június 30., kedd

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
2026. június 30., kedd

Újabb problémás medvét lőttek ki az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.

Újabb problémás medvét lőttek ki az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
Hirdetés