
Bár a meteorológusok szerint fagyos csütörtök éjszaka várható Erdély-szerte, a városi önkormányzatok idén is gondoskodnak a forró hangulatról a szilveszteri utcabálokon.
A kolozsvári önkormányzat – mint minden évben – koncertekkel, ingyenes korcsolyázással és tűzijátékkal várja azokat a kincses városiakat, akik nem utaztak el az ünnepek alatt. A főtéri nagyszínpad „menüjén” idén sem szerepel magyar zenekar, viszont többek között fellép a népszerű Viţa de Vie és a Semnal M is. A városháza alkalmazottai éjfélkor 700 üveg pezsgőt osztanak szét a színpad előtt. A hagyományos ételféleségeket, kézműipari termékeket árusító főtéri bódék szilveszter éjszakáján nyitva tartanak.
Nagyváradon a felújított várban tartják a szilveszteri mulatságot, amelyet a fellépő előadók (Bodor Edina, Răzvan Chebeleu, Narcisa Badea, Iulia Tohotan és az olaszországi Fracassoni együttes) mellett majd a tízperces tűzijáték tesz teljessé. A helyszínt, mint ismeretes, már egy hónapja ünnepi köntösbe öltöztették, hiszen ott zajlik a karácsonyi vásár, így a karácsonyfa és a jászol közelében felállított színpad előtt már egész otthonosan mozognak a helyiek.
Német sztárvendég Vásárhelyen
Marosvásárhely főterét csütörtökön 16 órától lezárják a gépkocsiforgalom előtt, mert elkezdődnek az előkészületek a szabadtéri koncertre és utcai szilveszterezésre. A főtéri nagyszínpadon a német La Bouche popduó gondoskodik majd a talpalávalóról, őket az 1995-ben megjelent Be My Lover című világslágerükről ismerheti az erdélyi nagyérdemű.
Óvatosságra int a rendőrség
Óvatosságra inti a rendőrség a lakosokat a közelgő szilveszteréjszaka kapcsán a petárda-, tűzijáték- és rakétahasználattal kapcsolatban. A hatóságok elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy ilyen eszközöket csak kijelölt, engedéllyel működő kereskedelmi egységből vásároljanak, és kizárólag az 1-es kategóriába tartozó petárdákat és más hasonló tárgyakat használjanak.
A rendőrség külön felhívja a szülők figyelmét, hogy alaposan nézzenek utána, gyermekük honnan és milyen eszközöket szerez be, hogy elkerülhető legyen mindennemű baleset. A hatóság közleményében arra is rámutatott: a polgárok tegyenek meg minden óvintézkedést annak érdekében, hogy az évválasztó szilveszteri mulatságokat ne árnyékolják be nemkívánatos, kellemetlen események. Abban az esetben, ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, vagy ilyet tapasztal, azonnal értesítse a hatóságokat a 112-es egységes sürgősségi hívószámonA Mircea Birău fedett uszoda január 4-éig zárva lesz. Az év utolsó napján rövidített program szerint (10–16 óra között) tart nyitva a marosvásárhelyi műjégpálya. Január elsején zárva lesz, másodikától a szokásos program szerint várják a korcsolyázókat a ligetbe.
A Havas Bucsin pályán 40 centiméteres a hóréteg vastagsága, szánkózni, sízni lehet. A pálya honlapján feltüntetett program szerint a vakáció idején mindennap fogadják a vendégeket, a felvonó 10–17 óra között működik. Január 1-jén 12 órakor nyitnak. A Madarasi Hargita sípályáin továbbra is 30 centiméteres a tömített hó. Szilveszterkor 10 és 16 óra között lehet sízni, január elsején 12 órától indítják el a felvonókat. A maroshévízi pályák is alkalmasak sízésre, az ünnepi programról a honlapjukon, a Pârtiatopliţa.ro oldalon lehet tájékozódni.
Lampionok, lemezlovasok
Rendhagyó utcai szilvesztert szervez idén Sepsiszentgyörgy önkormányzata is, amelynek keretében a magyarországi Zanzibar és a helyi sZempöl fellépése, valamint a lampioneregetés jelenti a fő attrakciót. A városban már az elmúlt években felvetődött, hogy felesleges pénzkiadás a tűzijáték, ezúttal az önkormányzat lampionokkal búcsúztatja az óesztendőt. Az utcabál hangulatáról a népszerű Slim Rocka lemezlovas és DJ Traila is gondoskodni fog.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a helyszínen kihelyezett faházikókból lehet majd ingyenesen igényelni a lampionokat. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a lámpások használata csak nagykorúak számára engedélyezett, szeles időjárás esetén pedig, a balesetveszély miatt elmaradhat a lampioneregetés.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!