
Ebben a házban gyilkolták meg a két felsőberekszói asszonyt
Fotó: PresaSm.ro
Váratlan fordulatot vett a Szatmár megyei Felsőberekszón elkövetett kettős gyilkosság ügye, miután a nyomozó hatóságok immár nem a magyarországi házaló árusokat, hanem egy helybeli visszaeső bűnözőt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
2019. december 12., 12:462019. december 12., 12:46
2019. december 12., 13:072019. december 12., 13:07
A mintegy két és fél ezer lelkes szatmári községben kedden történt emberölés során két, 54 és 63 éves helybeli nőt gyilkoltak meg, mindkét holttestet az egyik áldozat házában fedezte fel egyikük sógora. A szatmárnémeti ügyészség által lefolytatott nyomozás kezdeti szakaszában a gyanú két magyarországi házaló árusra terelődött, aki a gyilkosság elkövetésének időpontjában a településen tartózkodott, és az egyik áldozatnak el is adott néhány paplant.
Csakhogy a kedden őrizetbe vett szőnyeg- és paplanárusokat csütörtökön szabadon engedték a hatóságok, és a gyilkossággal egy helybeli férfit gyanúsítottak meg. A PresaSm portál értesülései szerint a 45 éves, büntetett előéletű Marin P-ről van szó, aki állítólag tudott arról, hogy az egyik áldozat nagyobb összegű eurót tart otthon, és kirabolta a nőt. A másik, a szomszédasszonyához átlátogató áldozatot a feltételezések szerint amiatt gyilkolta meg, mert tetten érte a bűncselekmény közben.
Nem hivatalos információk szerint a feltételezett elkövetőt 2015-ben hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték emberölési kísérlet miatt, miután agyba-főbe verte a feleségét. Büntetése egy részének letöltése után, a „miniamnesztiaként” emlegetett törvénynek köszönhetően tavaly májusban feltételesen szabadult, majd külföldön vállalt munkát. Itt együtt dolgozott egy felsőberekszói nővel, és tőle szerzett tudomást arról, hogy egyik későbbi áldozata – aki munkatársnője rokona volt – nagy összegű készpénzt tart otthon. A nemrég hazatért feltételezett elkövetőhöz állítólag a Máramaros megyei rendőrség nyomkövető kutyája, Teba vezette a nyomozókat.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!