2011. október 17., 09:312011. október 17., 09:31
Egy rövid irodalmi műsort követően Döbrentei Kornél író, költő tartott előadást, majd kerekasztal-beszélgetésre került sor, melynek résztvevői egyhangúlag kijelentették: a szabadságharc nem ért véget, napjainkban is folyik, csak más eszközökkel. Most nem fegyverek segítségével küzd függetlenségéért a magyarság, hanem szellemi síkon tesz erőfeszítéseket az idegen befolyás megszüntetéséért. Húsz évvel ezelőtt „kimentek a tankok, bejöttek a bankok” – összegezték a többpártrendszerre való áttérés lényegét.
A Magyar Nemzeti Ifjúsági Szövetség elnöke, Némethy R. Máté bejelentette, hogy még október folyamán létrehozzák civil szervezetek részvételével a Kárpát-medencei Nemzeti Ifjúsági Összefogás Platformját. A résztvevők ezt követően fáklyás felvonuláson vettek részt. Krakkó Rudolf főszervező szerint a menetet felvezető csendőrök nem engedték, hogy kibontott magyar zászlóval vonuljanak, mivel az engedélyük csak gyertyákról, fáklyákról és éneklésről szólt, továbbá azért, mert román zászlót nem vittek magukkal. Mivel a Szekuritáté utcájába nem engedték be a menetet, a felvonulók az utca bejáratánál megálltak és elénekelték a Neveket akarok hallani című Kárpátia-számot és a Szózatot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.