
Fotó: 123RF
Negyedik ütemével folytatódik a Rotary mozgalom szívfejlődési rendellenességgel született, elsősorban határon túli magyar gyermekek műtétjét lehetővé tevő Gift of Life – Ajándékozz életet programja – közölte Farkas Ákos, a Szeged Dóm Rotary Club projektért felelős tagja hétfőn.
2021. szeptember 20., 16:312021. szeptember 20., 16:31
A programban megműtött negyvenedik gyerek, a kézdivásárhelyi Szőcs Hanna hazaengedése alkalmából tartott szegedi sajtótájékoztatón Farkas Ákos elmondta, a beavatkozások a pandémia miatt mintegy másfél évig szüneteltek, a járványhelyzet azonban lehetővé tette újraindításukat.
A nemzetközi Rotary mozgalom és az 55 hazai klub összefogásának köszönhetően a program negyedik ütemére – melyet a Szeged Dóm Rotary Club koordinál –
A következő időszakban ebből és a még érkező támogatásokból Szegeden 15-20 beavatkozást végeznek majd el, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, Budapesten pedig öt-tíz kárpátaljai gyermek műtétjét tervezik.
Katona Márta, a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikájának professzora elmondta, a nyolcéves Szőcs Hannánál egy olyan erdélyi kardiológus fedezte fel a szívfejlődési rendellenességet, aki korábban részt vett egy Szegeden, határon túli orvosok számára rendezett továbbképzésen.
Tavaly, év elején a szíve két pitvara közötti sövényen található nyílást szüntették meg, majd most egy nyitva maradt ér elzárását is elvégezték egy katéteres műtéttel – mondta az egyetemi tanár.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!