2011. október 24., 07:182011. október 24., 07:18
„Az erre vonatkozó kérdésekre valóban nem kötelező válaszolni, de a számlálóbiztosnak ezeket kötelező módon fel kell tennie” – hangsúlyozta Kovács, majd hozzáfűzte: a romániai magyar nemzetközösség szempontjából éppen ezek az adatok a meghatározók, fontos, hogy minden magyar ragaszkodjék ahhoz, hogy ezeket is rögzítsék. Rámutatott: az is előfordult, hogy a nemzetiségnél automatikusan a románt regisztrálták, ami egyértelmű visszaélés, hiszen nem érvényesül a válaszadó szabad akarata.
Kolozsváron egy kérdezőbiztos radírozható golyóstollal írta be az adatokat, amit a kérdezett azonnal jelzett. László Attila, az RMDSZ alpolgármestere bekérette a szóban forgó kérdezőbiztos által kitöltött űrlapokat.
| Nem kötelező a személyi szám (CNP) közlése a népszámláláskor – jelentette ki az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője, Vladimir Alexandrescu. Elmondta, a nyilvántartás a személyi szám rögzítése nélkül is teljesnek mondható, és nem jár szankció abban az esetben, ha valaki nem hajlandó közölni ezt az adatot. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői korábban törvénytelennek nevezték, hogy a népszámlálási biztosok a személyi számot is megkérdezik a regisztrált személyektől. Az ellenzéki párt egyes politikusai szerint a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a jövő őszi választások alkalmával használná fel ezeket az adatokat választási csalásra. |
„Ismételten felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy a számlálóbiztosoknál külön a népszámlálásra gyártott golyóstoll található, ezzel kötelesek beírni adatainkat. Amennyiben azt tapasztalják, hogy a számlálóbiztos más írószert használ, biztosítsunk számára mi golyóstollat” – hangsúlyozta a szövetség főtitkára. A zöldvonalon egyébként többször jelezték azt is, hogy a számlálóbiztos ceruzát használt, ami az adatok utólagos módosításához vezethet. A Krónika értesülései szerint a számlálóbiztosok kolozsvári felkészítőjén elhangzott, hogy az adatokat ceruzával is be lehet írni, ha a cenzor bizonytalan a dolgában.
Egy másik gyakran felmerülő probléma, hogy a biztosok nem hajlandók regisztrálni az időszakosan külföldön élő, kettős állampolgársággal rendelkező családtagok adatait – ez is szabálytalan, nem felel meg a kormány által elfogadott népszámlálási metodológiának. A főtitkár szerint a szövetség munkatársainak az időben jelzett problémákat sikerült orvosolniuk, hiszen a panasztevőknek minden esetben igazuk volt.
| A Kolozs megyei statisztikai hivatalhoz és a megyei önkormányzat illetékeseihez fordul a Pro Europa Romapárt – a szervezet képviselői azt állítják, hogy egyes cenzorok nem hajlandóak beírni a roma nemzetiséget azok esetében, akik romának vallják magukat. Aurel Pascu, a roma párt kolozsvári elnöke bejelentette: a szervezet kérni fogja az adatfelvétel megismétlését azok esetében, akik rendellenességeket jelentettek. „Egyértelmű, hogy valaki tart attól, hogy pontos adatok derüljenek ki a roma kisebbség számarányával kapcsolatban” – mutatott rá a szervezet kolozsvári elnöke. |
„Amennyiben értesítjük a családtagokat, szomszédokat, barátokat, munkatársakat, hogy a magyar közösség számára melyek a kényes pontok, mire kell odafigyelni, akkor meg tudjuk akadályozni a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett visszaéléseket. Az RMDSZ segít, de csak akkor tud beavatkozni, ha tudomása van a gondokról, ezért arra kérünk mindenkit, hogy jelezzék a rendellenességeket az RMDSZ megyei szervezeteinél vagy az ingyenesen hívható 0800-802009-es telefonszámon – mondta Kovács Péter. Az Országos Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint lapzártánkig már több mint 5,5 millió személy adatait regisztrálták. A népszámlálás eddig Kovászna megyében halad a legjobban, ahol az adatok csaknem 21 százalékát már begyűjtötték a kérdezőbiztosok, míg a statisztikai hivatal adatai szerint a legnehezebb dolguk a bukaresti cenzoroknak van. A cenzus csütörtökön kezdődött, és október 31-én ér véget.
| Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület képviselője bejelentette: székely nemzetiségűnek fogja vallani magát a népszámláláson, hogy ezáltal is jelezze az önrendelkezésre való jogát. „Ha magyarnak vallanám magam, csupán kisebbségi jogokat kérhetnék, székelyként azonban a nemzetközi törvények alapján jogomban áll kérni az önrendelkezést” – magyarázta a csíkszeredai Csibi. A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-es cenzus alkalmával 532 személy vallotta magát székelynek. |
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.