2007. szeptember 28., 00:002007. szeptember 28., 00:00
A végrehajtó azt javasolta, hogy Szomor adjon egy kulcsot a korábbi papnak, és használják közösen a parókiát. Bátori azonban nem kapott kulcsot, ezért az éjszaka folyamán lelakatolta a parókiát. Ügyvédje pedig csak akkor adta volna át ennek kulcsát az ott lakó lelkésznek (aki egyébként az egyházközségi hivatalba sem tudott bejutni), ha Bátorinak is engedélyezik, hogy bejárhasson a lelkészlakba. Ennek következtében az a tarthatatlan helyzet alakult ki, hogy a gencsi egyházközség hivatalának munkája megbénult, mert a lelkész nem tudott bemenni a parókiára.
A nem hivatalosan felkerült lakatot azért nem verték le, mert a nagykárolyi rendőrfőkapitány kilátásba helyezte, hogy bűnvádi eljárást indít az ellen, aki hozzányúl. Tegnap délután azonban kivonult Gencsre a nagykárolyi egyházmegye lelkészi kara Tőkés László királyhágómelléki református püspök vezetésével, és az ő jelenlétükben az egyházkerület főkurátora, Pap Sándor végül eltávolította a lakatot az ajtóról. Tőkés Lászó sajtótájékoztatóján ismertette az egyházkerület nyilatkozatát, melyben ismertetik a gencsen kialakult botrány hátterét, ugyanakkor tiltakoznak az ellen, hogy a szatmárnémeti törvényszék megsértette a református egyház autonómiáját, a rendőrség és a csendőrség pedig magatartásával támogatja a törvénybe ütköző cselekedeteket. „Egyházkerületünk megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az illetékes hatóságok – a törvényszéki és bírósági fórumok, a bírósági végrehajtó, a rendőrségi és csendőrségi szervek – rendre a bűnpártolás súlyos vétségét követik el, amikor sorozatosan egyházunk rovására járnak el és intézkednek, cinkos módon pártját fogva az állásából fegyelmi úton eltávolított és nagy összegű sikkasztás miatt bűnvádi eljárás alatt álló Báthori Gyula volt lelkésznek – áll a nyilatkozatban. – A történtek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy kik állnak a szabadon garázdálkodó Báthori Gyula mögött? Egyházkerületünk a volt lelkész feltételezett szekusdossziéjának kivizsgálását kérte az országos átvilágító bizottságtól.” Az egyházkerület állásfoglalása szerint amennyiben az illetékes hatóságok nem járulnak hozzá a „mesterségesen kialakított, abnormális” gencsi állapotok orvoslásához, ez az egyházi és vallásszabadság súlyos sérelmének szándékos fenntartását jelenti. „Ebben az esetben egyházkerületünk országos és nemzetközi téren, jogi és politikai úton lesz kénytelen továbblépni a Gencsi Református Egyházközség hívei és lelkipásztora védelmében, valamint egyházunk autonómiájának és szabadságának helyreállításáért” – zárul a csütörtöki nyilatkozat.
A tegnapi gencsi események után Csűry István püspökhelyettes tartott istentiszteletet.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.