
Fotó: A szerző felvétele
2011. december 05., 07:442011. december 05., 07:44
Az egybegyűlteket Illés Dávid, a Szilágyi Dezső téri református templom esperese köszöntötte. Nyitóáhítatát a Zsoltárok könyvének egyik igéjére építette: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat” – hiszen a nagytalálkozót épp Advent második vasárnapját megelőző napra időzítették, az Isten-várás idejére.
Bogárdi-Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében hangsúlyozta: nem elég Brüsszelben, Bukarestben és más helyeken jogainkat követelni, azt is meg kell tanulnunk, hogy közel kell lennünk egymáshoz. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye püspöke az első ökumenikus nagytalálkozó házigazdájaként szólalt fel – 2009-ben ugyanis a diszkriminatív szlovákiai nyelvtörvényre való reagálásképpen a Szegedi Dómban tartották meg az első ilyen eseményt.
Az egyházi vezetők köszöntői után az a Boldoghy Olivér felvidéki színművész szavalt, akit a szlovák állam megfosztott állampolgárságától, miután a szlovák mellé a magyart is fölvette. A színművész megható és szenvedélyes üzenetet küldött haza még a versmondás előtt: családját biztatta kitartásra az elnyomó hatalommal szemben.
Schmitt Pál köztársasági elnök az eseményre küldött levelében az öszszefogás, az ökuménia fontosságára hívta fel a figyelmet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében azt hangsúlyozta: a magyar nemzetnek, mint minden más népnek küldetése van, amelyet nem szabad elárulnia, ez pedig a nemzeti értékek megtartása és ápolása. „Téved, aki nem tekinti értéknek a nemzetet” – fogalmazott, hiszen meglátása szerint a világ elszegényedne, ha a német már nem lenne német, a szerb szerb, a magyar pedig magyar. Az ezzel ellentétes nézet, a sovinizmus sem helyes azonban: ennek a követői más nemzetek létezéshez való jogát vonják kétségbe. Semjén Zsolt azt mondta, a keresztény szemlélet semmilyen kettős mércét nem fogadhat el, és a magyarokat is épp ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármelyik más állampolgárt, akárhol éljen is.
Berndt Posselt német nemzetiségű európai parlamenti képviselő saját bőrén tapasztalta meg a diszkriminációt hazájában. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Unióban eltűnő országhatárok biztosította szabadsággal csak akkor élhetünk helyesen, ha megtartjuk Istenbe vetett hitünket. Pawel Cebula lengyel minorita szerzetes kifogástalan magyarsággal fejezte ki szolidaritását azok iránt, akiket hátrányos megkülönböztetés ér.
Tőkés László, a találkozók kezdeményezője a Transsylvanian Monitor, vagyis az Erdélyi Figyelő kétnyelvű, angol–magyar különszámát is átnyújtotta a jelenlévőknek. A kiadványban a Magyarországgal szomszédos országokban az utóbbi években tapasztalt esetekről olvashatunk: emlékezetes a megvert felvidéki lány, Malina Hedvig esete, az állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai magyarok, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tapasztalható, a törvénytelenség határát súroló visszaélések, illetve a nagyváradi, magyar vonatkozású emlékművek és emléktáblák sorozatos meggyalázása.
A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Tőkés kifejtette: Szlovákiában szükségállapotot hirdettek az egészségügy terén előállt helyzet miatt, de Szlovákia nem azt érdemli, hogy mindig csak Meciar vagy Slota botrányai kapcsán emlegessék, mint ahogy Románia sem, hogy Vadim Tudorral vagy Funarral kössék össze a nevét. „Ideje, hogy az emberek és a népek méltóságát restauráljuk” – mondta Tőkés László. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kifogásolta, hogy miközben az Európai Unió szótlanul tűri, hogy magyarokat emberi és nemzeti méltóságukban megalázzanak, a világ távolabbi pontjain történő jogsértéseket elítélik. „Rendkívül súlyosnak érzem a nemzetközi emberjogi szervezetek hallgatását, holott minden más ügyben hallatják a hangjukat, Boldoghy Olivér mellett mégsem állnak ki” – mondta az EMNT elnöke.
A sajtótájékoztatón Boldoghy Olivér megrendülve számolt be arról, hogy pénteken a szlovák államhatalom egy 99 éves felvidéki magyar tanárnőtől, Tamás Aladárné Ilonkától is megvonta állampolgárságát. „Csak azért, mert vállalta azt, hogy magyar állampolgárként térjen majd vissza Istenhez, ahogy annak idején megszületett. Amikor pedig élete utolsó napjait békességben szeretné tölteni, jön egy belügyminiszter, és embertelen, érzéketlen módon belerúg, megalázva és megkeserítve hátralevő életét” – fogalmazott Boldoghy, majd arra kérte a sajtót, hogy hívja fel a nemzetközi közösség figyelmét a Szlovákiában tapasztalható jogsértő intézkedésekre.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke arra hívta fel a figyelmünket, hogy miközben szerte a Kárpát-medencében atrocitások érik a magyar közösségeket, politikai érdek-képviseleti szerveink tehetetlenül nézik, és olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek eseti kezelések, de nem ragadják meg a problémát a gyökerétől. Az erdélyi politikus szerint Boldoghy Olivérék az egész nemzet nevében teszik azt, amit cselekednek, és küzdelmüknek csak akkor van értelme, hogyha az egész társadalom is az ügy mellé áll. Toró felhívta a figyelmet a romániai hatalom packázásaira is az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények működtetését illetően. „Az igazi kulcsszó a magyar szolidaritás, a Kárpát-medencei magyar közösségek szolidaritása, amelyről az ökumenikus nagytalálkozó is szól” – mondta Toró T. Tibor.
Nagy Orsolya, Budapest
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.