2011. szeptember 19., 08:122011. szeptember 19., 08:12
„Alapítványunkról köztudott, hogy mindig próbál valamit a közösségnek visszaadni, annak ellenére, hogy országos adományozó alapítvány vagyunk. Így időnként egy-egy kiadvánnyal, programmal próbálunk valamit adni a közösségnek” – jelentette ki Potoczky. Daczó Dénes és Daczó Katalin újságírókkal egyeztetett az alapítvány vezetője, így készült el másfél év alatt az egyik DVD-n szereplő nagyfilm, illetve a második lemezen megtalálható 77 filmklip.
„Bár 2010 májusában forgattuk a filmet, ma is nézhető, mert úgy próbáltuk kiválasztani a bemutatott helyszíneket, értékeket, hogy legyen benne változó, de legyen benne örök is” – fogalmazott a bemutatón Daczó Katalin. Az ötlet tulajdonképpen a két újságíró fejéből akkor pattant ki, amikor magyarországi barátaik látogatták meg őket, és gondolkodtak, hogyan mutathatnák be nekik Csíkot. Daczó Katalin ugyanakkor rámutatott, a filmmel és a könyvvel próbáltak helyükre tenni különböző tévesen ismert adatokat, utalt itt a nyerges-tetői emlékműre, amely csata kapcsán több száz halottról szoktak beszámolni, holott csupán 4 csíki és 4 háromszéki áldozata volt. A 77 értékképet bizonyos csoportosítás szerint jelenítették meg: épített örökség, természeti kincsek, történelmi emlékhelyek, borvizek és a csíki legek – egyebek mellett Csíkszereda mint Csík legnagyobb városa, Kotormány, Csík legkisebb települése, a szépvízi víztározó mint a legnagyobb víztározó Csíkban, a jégkorong mint a legkedveltebb csíki sport.
A nagyfilm (64 perc) egyik jellegzetessége, hogy nem volt előre megrendezve, úgy forgatták, hogy vágható legyen, és összeálljon belőle a film. „Ennek kapcsán számomra is lehetőség adatott arra, hogy felfedezzem Csíkot, mert először jártam például az Egyes-kőnél vagy az Olt forrásánál, így bízunk benne, hogy akik végignézik, kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressék Csíkot” – mondta Daczó Dénes. A Csíki kóstoló című kiadványban rövid leírások szerepelnek három – magyar, román, angol – nyelven bizonyos helyszínekről, értékekről, amelyeket Kristó Róbert fotós által készített képekkel színesítettek. „Olyan fotók szerepelnek a könyvben, hogy sokan belelapozva talán megkérdőjelezik, hogy minden fotó Csíkban készült” – fogalmaztak a könyv szerkesztői. A kiadványt egyelőre a Polgár-Társ Alapítvány székhelyén vásárolhatják meg az érdeklődők.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?