Hirdetés

Fiatalon is rágyújtanak

Szatmárnémeti – Felmérték a drogfogyasztási szokásokat. A Szatmár megyei középiskolások többnyire a szülőkkel való összetűzések után fogyasztanak drogokat – derült ki a drogprevenciós központ és a Caritas Drogprevenciós Irodájának közös felméréséből. A két intézmény munkatársai 1700, tizenöt és húsz év közötti fiatal kábítószer-, alkohol- és cigarettafogyasztási szokásait vizsgálták.

Gazda Árpád

2007. március 14., 00:002007. március 14., 00:00

A kérdőívekbőlkiderült, hogy a diákok közel fele legalábbegyszer már alaposan berúgott életében.„A legijesztőbb adatnak azt tartjuk, hogy a megkérdezettek2,7 százaléka naponta fogyaszt alkoholt” –hangsúlyozta Camelia Tarba, a Szatmár MegyeiDrogprevenciós Központ vezetője. A dohányzásterén a legszembetűnőbbnek azt ítélték,hogy egyre fiatalabb korban gyújtanak rá először.„A fiúk közül kétszer annyian dohányoznakés fogyasztanak alkoholt, mint a lányok, a nyugtatókesetében viszont fordított a helyzet, a lányokkörében kétszer olyan gyakori a recept nélkülkapható tabletták fogyasztása, mint a fiúkéban”– mondta Oláh Katalin, a Caritas DrogprevenciósIrodájának munkatársa. A drogok terénnincs igazán veszély, ugyanis a megye még mindig„tranzit-zónának” számít. Legtöbbena marihuánát (4,3 százalékuk), illetve anyugtató tablettákat (3,4 százalék)próbálták ki. A felmérést azország többi megyéjében is hasonlóképpenvégezték, az eredményekből pedig kiderült,hogy LSD-t csakis Erdélyben fogyasztanak.


Babos Krisztina


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés