Festum Varadinum: harangszó és rockopera

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Hivatalosan is megnyitották tegnap a nagyváradi Festum Varadinum ünnepségsorozatot, amelynek keretében már az elmúlt napokban is zajlottak rendezvények. A tizenötödik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat ünnepi szentmisével és a hagyományos Szent László-körmenettel kezdődött. A hétvégén többek között a budapesti Honvéd táncegyüttes három fellépésén vehettek részt az érdeklődők.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. május 15., 00:002006. május 15., 00:00

Nagyvárad
Ünnepi szentmisével és a hagyományos Szent László-körmenettel kezdődött tegnap a Festum Varadinum ünnepségsorozat Nagyváradon – a hivatalos megnyitó előtt az elmúlt napokban már számos esemény zajlott a rendezvény keretében. A rendezvénysorozatot idén tizenötödik alkalommal szervezik meg: először 1992-ben, a Szent László király alapította város 900. évfordulója alkalmából emlékeztek meg kulturális és egyházi rendezvényekkel a lovagkirályról. A zsúfolásig telt bazilikában megtartott nyitóünnepségen az esemény díszvendége, Erdő Péter bíboros hercegprímás, esztergomi érsek celebrált szentmisét: prédikációjában többek között az Isten és emberek iránti szeretet fontosságát hangsúlyozta.
Egy óra előtt néhány perccel fölzúgtak a bazilika harangjai, hogy jelezzék a mintegy kétórás templomi ünnepség végét és a körmenet kezdetét, amelyet a város zászlaját és a nemzeti lobogót vivők nyitottak meg. A zászlók mögött a városi és a megyei önkormányzat vezetői, illetve más közéleti személyiségek lépkedtek. Az őket követő egyházi méltóságok után a városalapító lovagkirály koponyaereklyéjét rejtő, díszesen megmunkált hermát vitték körbe. A menethez több száz személy csatlakozott, néhány ezren pedig a püspöki palota előtti park sétányai mentén követték figyelemmel a processziót. A körmenet után délután újabb ünnepi esemény zajlott a bazilikában: mint minden évben, most is a Festum Varadinum első napján avatták föl a Sárkány Lovagrend új tagjait.
A hivatalos megnyitó előtt idén is több rendezvényt szerveztek: hétvégén a budapesti Honvéd táncegyüttes három alkalommal lépett fel Nagyváradon. Csütörtökön este a színházban a Ki népei vagytok? című darabot adták elő a társulat tagjai, pénteken délelőtt a Lúdas Matyi című gyermekelőadást vitték színre, este pedig a zsúfolásig telt városi sportcsarnokban részletek hangzottak el az Isván, a király című rockoperából. Az eseményen a Honvéd együttes táncosain kívül a Nagyvárad tánccsoport, illetve Varga Miklós, Vikidál Gyula és Novák Péter produkciójának tapsolhatott a közönség. Az előadás bevételét jótékony célra ajánlották föl, az összegből egyenlő arányban részesül a helyi Ady Endre Gimnázium és a Bethlen Gábor Kollégium.
Szombaton délelőtt a belvárosi Fotó Art galériába várták a természetbarátokat, ahol a múlt század elején élt neves természettudós, Czárán Gyula emlékére nyílt kiállítás. Az idei Festum Varadinum rendezvényei a héten folytatódnak: többek között az idén rendezik meg első alkalommal a Limes könyvfesztivált.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán