
Fotó: MTI/Kovács Attila
Két vonattal mintegy 800 zarándok érkezett szombaton Erdélyből a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, köztük száz gyermek Déváról, az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézményekből.
2021. szeptember 11., 15:522021. szeptember 11., 15:52
2021. szeptember 11., 16:092021. szeptember 11., 16:09
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Corona IC vonattal érkezőket köszöntve azt kívánta, szálljon áldás a nemzetekre, a keresztényekre. Kiemelte, fontos, hogy az két nap, amelyre a zarándokok érkeztek, üzenete az egész világnak, hogy a kereszténység békességet, szeretet és örömöt sugároz. Az államtitkár a zarándokok érkezésekor hangsúlyozta azt is, hogy az egész eucharisztikus kongresszus az összefogásról, a kereszténység üzenetéről, a szeretetről szól. Újságíróknak elmondta,
Megérte a katolikus egyháznak is a 4-5 éves küzdelem, amellyel megszervezték ezt a csodálatos ünnepet, amelynek Ferenc pápa érkezése lesz a csúcspontja – tette hozzá.
Soltész Miklós és Böjte Csaba
Fotó: MTI/Kovács Attila
Az erdélyi zarándokok utazását a MÁV ingyen biztosította. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a zarándokokat köszöntve elmondta, különleges vonat hozta őket Budapestre, mivel az az eucharisztikus kongresszus tiszteletére felmatricázott mozdony húzta a szerelvényt, amelyet 2019-ben Erdő Péter bíboros felszentelt. A vezérigazgató azt kívánta a zarándokoknak, hogy a találják meg azt a lelki tartalmat, amely miatt idejöttek.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyerekek is útra keltek
Fotó: Facebook/Pop Dorel-Dodo
A vonattal érkező Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója elmondta, nagy várakozással, örömmel jöttek a rendezvényre, és megköszönte mindenkinek, hogy itt lehetnek. Böjte Csaba közös ima keretében megáldotta a zarándokúton részt vevőket.

Szokás szerint Alitalia repülőgéppel és népes sajtókísérettel indul 34. külföldi útjára Ferenc pápa, aki vasárnap reggel érkezik meg Budapestre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
szóljon hozzá!