Hirdetés

Felújítják a várat

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyenyed: Még idén elkészül a műemlék restaurálásának megvalósíthatósági tanulmánya. A nagyenyedi vár teljes helyreállítását tervezi a Fehér megyei város önkormányzata. Az előzetes számítások szerint a teljes körű felújítási munkálatok összköltsége eléri a 4,3 millió lejt. Az elképzelések szerint a pénzösszeget a Területfejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium biztosítja.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00

A kormány október végi ülésén úgy határozott, az állami tartalékalapból 150 ezer lejt különít el a vár felújítása megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A dokumentumok összeállítását a kolozsvári Utilitas cég vállalta el. „Reméljük, hogy a vár helyreállításának megvalósíthatósági tanulmánya december végéig elkészül, ezt követõen ugyanis a városi önkormányzat további anyagi támogatást kérhet a munkálatok elkezdésére – nyilatkozta a Krónikának Kováts Krisztián, Nagyenyed alpolgármestere. – Az elmúlt években pénz hiányában mindössze annyit tehettünk, hogy lomtalanítottuk a vár környékét, rendbe tettük a zöldövezetet, nagyobb munkálatokra azonban nem futotta. Nemrég ígéretet kaptunk a területfejlesztési tárcától, hogy problémánk megoldódik, és állami támogatást kapunk az igen idõszerûvé vált javításokra is.\"

A Nagyenyed történelmi központjában mintegy 1,5 hektáron elterülõ vár védett mûemlék és a környék egyik legszebb, legértékesebb turisztikai látványossága. Ez Erdély egyik legrégebbi vára: a 14–16. század között építették. Hozzá tartozik még a Bethlen-kastély, amelyet utólag csatoltak a vár külsõ falához, jelenleg történelmi múzeum és galéria mûködik benne. A falak és a bástyák erõsen romos állapota sürgõs és költséges javításokat igényel. Utoljára restaurálási munkálatokat 1975-ben végeztek, de ezeket is felfüggesztették egy halálos kimenetelû munkabaleset miatt. „Szakszerûtlen munka volt, amelynek sajnos nem túl sok hasznát vettük. Azóta gyakorlatilag semmilyen komolyabb javítási munkálat nem zajlott a várban\" – kommentálta Kováts Krisztián alpolgármester.

Gy. Cs.

Járhatóvá válik a torockói út?

Idén csak toldozták-foldozták, jövõre teljesen felújítják a Torockó völgyén végighúzódó negyven kilométeres útszakaszt. Ladányi Árpád Csaba, Fehér megye alprefektusa a Krónika érdeklõdésére elmondta, a megyei önkormányzat idén 800 ezer lejbõl javíttatta ki a térségbeli megyei utakat. „Jövõre tervezzük a Borrév és Nagyenyed közötti negyven kilométeres útszakasz teljes felújítását. A munkálatok 80 százalékát európai uniós strukturális alapokból lehívható pénzösszegekbõl kívánjuk fedezni. A visszamaradó hányadból 18 százalékot kormánytámogatásból állnánk, míg a megyei önkormányzat 2 százalékos önrészt biztosít\" – tájékoztatott az alprefektus. Míg a helybeliek közül egyre többen igyekeznek a festõi szépségû vidékre látogató turisták ezreinek kellemes idõtöltésre, pihenésre alkalmas körülményeket biztosítani, az utak állapota az elmúlt években tovább romlott. Dan Simedru, a Fehér Megyei Tanács alelnöke közölte: az önkormányzat a nyáron véglegesítette a megye 2007-tõl 2013-ig terjedõ fejlesztési tervét, amelyben – mint hangsúlyozta – elsõ helyen áll az infrastruktúra és a turizmus fejlesztése, valamint a Torockó völgyén végighúzódó út korszerûsítése. A megyei tanács alelnöke Ladányi Árpád alprefektussal összhangban állítja: történelmi és természeti adottságainak köszönhetõen Fehér megye átlagon felüli idegenforgalmi lehetõségekkel bír, amelyek hozzájárulnak, hogy az iparon alapuló gazdaság helyét a turizmuson alapuló gazdaság vegye át az elkövetkezõ években. Az 1229 lakost számláló – több mint 95 százalékban magyar – Torockó község alpolgármestere, Botár György úgy véli, a települést mindeddig rendszerint háttérbe szorították a pénzosztásnál. „Kilencedik éve küzdünk ezért az útért, de a toldozáson-foldozáson kívül eddig még nem sokat lehetett elérni\" – nyilatkozta az alpolgármester. Botár György szerint Torockó lakosságának közel fele az idegenforgalomból él, a községközpontban egyszerre 350-400 személyt lehet civilizált körülmények között elszállásolni az év bármelyik idõszakában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés