A szebb időket is megélt Uszoda strand és sporttelep
Fotó: Facebook/Dominic Fritz
Még idén megnyitják a temesvári Uszoda strandot és sportközpontot – jelentette be a napokban Dominic Fritz polgármester. A szebb napokat is látott úszóközpont így harminc év hanyagoltság után újra „életre kelne”.
2021. június 09., 16:202021. június 09., 16:20
2021. június 09., 16:332021. június 09., 16:33
A központi park tőszomszédságában található létesítmény 1926-ban épült, az itteni úszómedencék 1989-ig működtek, a forradalom után azonban hagyták tönkremenni, többnyire hajléktalanok húzódtak meg a területén.
Dominic Fritz polgármester azonban nem hagyná feledésbe merülni a sok temesvári számára érzelmi töltettel is bíró létesítményt, ezért bejelentése szerint megoldásokat keres, hogy ismét hasznosítani tudja azt a közösség.
– vázolta az Agerpres beszámolója szerint a nem szívderítő állapotokat. Az elöljáró elmondta, hogy az elhagyatott területről az elmúlt hetekben több mint 100 tonna szemetet szedtek össze és szállítottak el a polgármesteri hivatal alkalmazottai.
a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére év elején 100 ezer lejt utaltak ki a helyi költségvetésből. Dominic Fritz szerint még a napokban elkészítik a létesítmény újjáélesztési tervét – lebontják a területet a parktól elválasztó betonfalakat, a régi falakat ellenben megtartják.
Korszerűsítik az egykori kosárlabdapályát, míg az úszómedencék egyikét előadásokra és filmvetítésekre alkalmas helyszínné alakítják át. „Nyilvánvalóan, ezek csak időszakos munkálatok, amíg sikerül lehívni a teljes felújításhoz szükséges pénzalapot” – idézte a temesvári elöljárót az Agerpres.
Az elmúlt évszázad alatt gyerekek generációi tanultak meg itt úszni, és ennek köszönhetően is Temesvár tíz országos vízilabda-bajnokságot nyert. A létesítmény 2016-ig az oktatási minisztériumé volt, majd önkormányzati tulajdonba vétele után Nicolae Robu korábbi polgármester több tervet is szőtt a központi terület hasznosítására.
Elképzelései között szerepelt a teljes terület parkosítása, de egy modern úszóközpont létrehozásától sem riadt volna vissza, ha meglett volna hozzá az anyagi fedezet. A temesváriak amúgy nem támogatták a legendás sportlétesítmény lebontási tervét, és annak korszerűsítése mellett szálltak síkra.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
szóljon hozzá!