A turisztikai tevékenységek menedzsmentje (utazásiiroda igazgató, vendéglátó-ipari, szálloda- és panzióigazgató) és turisztikai ügynök, illetve idegenvezető (országos idegenvezető és utazásszervező) szakokon a képzés 360 elméleti és 720 gyakorlati órából áll. „Vidékünkön megnövekedett az érdeklődés ezen szakok iránt, ugyanis az érvényben lévő törvények alapján csak szakképesítéssel rendelkező személyek dolgozhatnak turisztikai ágazatokban” – nyilatkozta a Krónikának dr. Dombay István, a BBTE kihelyezett tagozatának igazgatója. Dombay elmondása szerint az utóbbi években számos panzió vezetője, illetve a faluturisztikai-hálózatban dolgozó személy kereste fel azzal a kéréssel, hogy indítsanak képzést az ágazatban már tevékenykedők számára is. A turisztikai menedzsment szakra érettségi diplomával rendelkező személyek jelentkezhetnek, a turisztikai ügynök, illetve idegenvezető szakra egyetemi vagy főiskolai oklevéllel jelentkezhetnek az érdeklődők. A korlátozott számú helyekre beiratkozni október 15–31. között lehet a kihelyezett tagozat Csíky-kertben működő székhelyén. Az oktatást a turisztikai minisztérium, a munkaügyi igazgatóság, illetve az oktatási minisztérium által jóváhagyott szakképzési és továbbképzési tanfolyamok keretében szervezik, összhangban az Európai Unió új szabályozásaival.
Gyergyó vidékén az utóbbi években erőteljes fejlődésnek indult a faluturizmus, és gomba módra szaporodnak a panziók a Bucsin-tető térségében, főleg amióta megjavították az utat. Amíg az 1990-es években csak Gyergyószárhegyen fogadták a gazdák a vendégeket, ezzel szemben mára már a medence valamennyi településén megjelentek a margarétás házak. A vendégváró gazdák többségének azonban nincs meg a panzió működtetéséhez szükséges szakképesítése. Hasonló a helyzet a panziótulajdonosokkal is, többségük ugyanis előzetesen teljesen más tevékenységet folytatott.
J. A.
Koalíció a tiszta egyetemekért
A Román Akadémikus Társaság (SAR) tizenkét civil szervezettel közösen hozta létre a Koalíció a tiszta egyetemkért (CUC) nevű szövetséget, amelyhez bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, hátránya származik a felsőoktatásban elharapózó korrupció miatt. A koalíció programjában a következő célkitűzések szerepelnek: a román felsőoktatásban tapasztalható korrupció felfedése, olyan csoportok létrehozása az egyetemeken, amelyek ezeket az eseteket megfigyelik, és e csoportok szerződéses viszony keretében az intézmények vezetőségével lépéseket tesznek a negatív gyakorlat kiiktatása érdekében. Továbbá a Romániában működő egyetemi karok közötti úgynevezett feddhetetlenségi rangsor felállítását kezdeményezik. Az egyetemi megvesztegetésekről egyébként Traian Băsescu államfő is elmarasztalóan nyilatkozott, mondván: jelen pillanatban a hallgatók úgy gondolják, hogy a diplomát pénzzel, és nem tanulással kell megszerezni. Az elnök úgy véli, ha valaki 18 évesen ellen tud állni a korrupciónak és a csalásnak, akkor nagy a valószínűsége, hogy 38 és 58 évesen is el fogja azt utasítani, ezért szükséges, hogy mielőbb valós értékrendet sajátítsanak el a fiatalok a társadalomban.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.