2011. augusztus 16., 07:252011. augusztus 16., 07:25
A kérdőíves felmérés elméleti hátteréről és annak eredményéről Veres Valér egyetemi docens számolt be tegnap, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott, Az erdélyi magyarok nemzeti azonosságtudatának változása a Kárpát Panelkutatás tükrében, 2007–2010 című előadásában. Mint mondta, a felmérést végzők azt is megfigyelték, hogy egyre magasabb a fiatalabbak körében az iskolázottsági szint, ez pedig a nagyobb mértékű tudatosság előfeltétele. A kérdőívekből az is kiderült, hogy a magasabb iskolázottsági szintet elérők több diszkriminációt tapasztaltak, mint kevésbé képzett társaik.
Veres Valér szerint kettősség figyelhető meg az erdélyi magyarok identitástudatában: a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a dualitás, és a megkérdezettek közül is kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarként élni Romániában. A rendszerváltás utáni időszakhoz képest megfigyelhető a románság nagyobb mértékű elfogadása is. A kutatók emellett arra a következtetésre jutottak, hogy tudati szinten erősődik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia tanszékének magyar tagozata és a Max Weber Alapítvány által közösen készített felmérés kérdőíveit 2010-ben töltötték ki a megkérdezettek. A kérdésekre olyan erdélyi magyar lakosok feleltek, akik válaszát a 2007-es, azonos témájú kutatás során már rögzítették, így nagyobb biztonsággal lehetett vizsgálni az egyes eltéréseket.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
szóljon hozzá!