
Fotó: Tamás Attila
Felterjesztette a hungarikumok listájára a csíksomlyói búcsút Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
2018. március 20., 14:402018. március 20., 14:40
A felterjesztést az erdélyi ferences rend tartományfőnökének jóváhagyását követően továbbították a bizottsághoz, amely várhatóan még az idén dönt a hungarikumok listájának bővítéséről – tájékoztatott közleményében az RMDSZ.
„A keresztény vallásokon átívelő csíksomlyói búcsú a magyarság kiemelkedő közösségi eseményeként a nemzet összetartozását fejezi ki” – állt a Hungarikum Bizottság indoklásában, amelyet a csíksomlyói búcsú magyar értéktárba való felvételekor állítottak ki.
A közlemény szerint mindez magában hordozza a búcsú egyetemességét: a világ bármely pontján élő magyarok közös találkozási pontja és ünnepe. A búcsúról úgy tartják, hogy az erőt, egészséget adó Szentlélekkel való találkozás kiemelt ideje, valamint bizonyítéka annak, hogy az erdélyi magyarság már évszázadok óta kitart hite és hagyományai mellett – olvasható továbbá az indoklásban.
Hegedüs Csilla elmondta, a csíksomlyói búcsú az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke, ezért reménykednek abban, hogy hamarosan hungarikummá válhat. „Továbbra is arra törekszünk, hogy erdélyi értékeink védnökei legyünk, megőrizzük és felújítsuk azon értékeinket, amelyek nemcsak az erdélyi magyarok, de az egész nemzet számára reprezentatívak” – idézte a közlemény az értéktár bizottság elnökét. Elmondása szerint
Hungarikummá kizárólag olyan kiemelkedő nemzeti érték nyilvánítható, amely előzőleg már felvételt nyert a Magyar Értéktárba. A hungarikummá nyilvánítás utolsó lépcsőfoka a Magyar Értéktárba már felvételt nyert kiemelkedő nemzeti érték felvételének kérelme a hungarikumok gyűjteményébe.
Amint arról korábban beszámoltunk, évekbe telhet, míg a csíksomlyói búcsúnak a szellemi világörökségi listára való felvétele ismét napirendre kerülhet az UNESCO illetékes bizottsági ülésén. Mint kiderült, a művelődési minisztérium korábbi ígéretei ellenére a téma nem szerepelt a világszervezet legutóbbi, december 4–9. közötti, Dél-Koreában tartott ülésén.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!