2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00
Az ifjak csupán azt próbálták megakadályozni, hogy a Városi Utak Rt. alkalmazottjai alig négy óra elteltével jogtalanul leszereljék a táblákat, azonban az egyik alkalmazott felpofozta Csomortányit, akinek az ütéstől felhasadt a szája. Az ismeretlen férfiről telefonos fotó is készült, így a feljelentés mellé azt is csatolja majd. Nagy József Barna, az EMI nagyváradi elnöke szerint erre a polgári engedetlenségnek minősülő akcióra azért volt szükség, mert megunták, hogy az önkormányzat nem tartja be azt a tanácsi határozatot, amely az utca, tér, sétány, park megnevezések kiírását magyarul is kötelezővé teszi. Az EMI több mint egy évvel ezelőtt azt kérte a város vezetőségétől, hogy a határozat értelmében helyezzenek el magyar nyelvű utcanévtáblákat is a megyeszékhelyen, valamint, hogy a jelenlegi Egyesülés (Unirii) teret, a város főterét nevezzék vissza Szent László térnek. „Az elkobzott táblákat csak az egyház kérheti vissza, mivel az ő tulajdonát képezik, de mi sem hagyjuk annyiban a dolgot” – nyilatkozta lapunknak az EMI elnöke, aki nem óhajtott egyelőre többet elárulni a terveikről.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.