
Fotó: Dan Air/Facebook
Kitart a brassói repülőtér mellett a Dan Air, mely július 9-étől kezdődően több bukaresti járatát is felfüggeszti, hogy az erdélyieket működtethesse – jelentette be a román fapados légitársaság csütörtökön.
2023. július 06., 18:222023. július 06., 18:22
2023. július 06., 21:202023. július 06., 21:20
A Dan Air az MTI által ismertetett közleményében azt állítja, azért kénytelen felfüggeszteni július 9. és szeptember 29. között több, a bukaresti Otopeni nemzetközi repülőtérről induló járatát, mert nem tudja összehangolni ezeket az erdélyi légikikötő programjával. A légitársaság a román fővárosból Nürnbergbe, Brüsszelbe, Münchenbe, Malagára, Stuttgartba, Londonba tartó menetrend szerinti járatát és a Brassó–Malaga-járatot függeszti fel.
A probléma oka, hogy a júniusban nyílt Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér egyelőre csak 12 órát üzemel naponta, 7 és 19 óra között. Ezt ugyanis virtuálisan, az aradi repülőtérről irányítják, és a légiforgalom-irányító szolgálatnak (ROMATSA) nincs több embere. A reptérvezetés úgy nyilatkozott, akkor térnek át az állandó nyitva tartásra, ha a piac megköveteli, és újabb szolgáltatók érkeznek a jelenleg egyedüli Dan Air mellé.
A 2017-ben alapított román légitársaság ellenben elvárná, hogy egyedüli szolgáltatóként hozzá igazítsák az üzemelést, és csütörtöki közleményében bejelentette: pert indít a reptér és a ROMATSA ellen. A döntés előzménye, hogy a Dan Air két hete már megfenyegette a brassói repteret, teljesen kivonul, ha nem módosítják a nyitva tartást, ám végül maradt, miután a reptérvezetés megígérte: rugalmassá teszi a működést, és alkalmazkodik a légitársaság este landoló gépjeihez.
A légitársaság elnézést kért a bukaresti utasoktól, és azt írta, visszafizeti a megvásárolt jegyek árát. Bukarestből több légitársaság működtet járatokat a felfüggesztett járatokkal azonos úti céllal. Az első romániai zöldmezős beruházásként létrehozott, Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret – amely a Székelyföldet is kiszolgálja – június 15-én nyitották meg. Augusztustól a Wizz Air légitársaság is indít járatokat innen, és a tervek szerint több charter járat is indul külföldi üdülőtelepekre.

„Mivel utasaink biztonsága a legfontosabb számunkra, vállaljuk a további veszteségeket és nehézségeket, és tájékoztatjuk önöket, hogy továbbra is üzemeltetjük járatainkat” – közölte kedden a Dan Air.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
szóljon hozzá!