
Fotó: Cătălin Cherecheş/Facebook
Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.
2024. április 11., 11:592024. április 11., 11:59
A bíróság elrendelte továbbá 50.000 euró elkobzását G.C.-től, „amely a vádlott által F.H.G.R. bírónak F.H.R. közvetítésével eljuttatott pénzösszeg”.
Az ítélet nem jogerős, ellene a kihirdetéstől számított 10 napon belül lehet fellebbezni.
A DNA korábbi közleménye szerint G.C.-t vesztegetéssel, G.D.P-t pedig vesztegetésben való bűnrészességgel gyanúsítják.
A vádhatóság szerint
Később a gyanúsított nő a tanún keresztül 50 000 euró előleget ígért a bírónak, és jelezte, hogy a fennmaradó – meg nem nevezett – összeget akkor fizeti ki, ha a hozzátartozóját felmentik a vádak alól. A DNA közleménye szerint a gyanúsított nőt tetten érték egy kolozsvári vendéglőben, amint átadta a beígért 50 000 eurót a bíró rokonának. A férjét azért vették őrizetbe, mert ő vitte el a feleségét autóval Nagybányára, majd Kolozsvárra.
A jogerős ítélet kihirdetésének napján a volt polgármester egy rokona érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.
Néhány nappal később Németországban elfogták és őrizetbe vették. Múlt héten Romániába szállították és a bukaresti Rahova börtönbe vitték.
{K1
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!