
Kerekes László segédpüspök (középen) volt a nagycsütörtöki szentmise főcelebránsa
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét tartottak a gyulafehérvári székesegyházban, az eseményen félezer zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
2024. március 28., 16:362024. március 28., 16:36
Amint a közleményben olvasható, nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét celebrál székesegyházában a megyéspüspök a papság részvételével,
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
A papok együtt miséznek a püspökkel, tanúk és segítők a krizmaszentelésnél, ahogyan mindennapi szolgálatukban is munkatársai a püspöknek. A krizma- és olajszentelési mise három fő különlegessége: az olajszentelés (a püspök megáldja a keresztelendők olaját, a betegek olaját, illetve megszenteli a krizmát), a papság és a püspök közötti egység kifejezése a közös szentmise, illetve egyben a papi ígéretek megújítása (a hűség jele) is.
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Gyulafehérváron a szentmise főcelebránsa Kerekes László segédpüspök volt, jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott segédpüspök, valamint több mint hetven gyulafehérvári főegyházmegyés pap.
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
A segédpüspök homíliájában három dologra irányította rá a hívek figyelmét. Elsősorban kiemelte a napi evangélium fényében, hogy
Majd hozzátette: „Jézus Krisztusban Isten beteljesíti, amit Izajás prófétán keresztül megígért. Jézus eljött, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, szabadulást azoknak, akik kilátástalan helyzetben vannak, látást a vakoknak, szabadon bocsássa a letiportakat (vö. Iz 61,1–2a; Lk 4,16–21).”
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Másodsorban a főpásztor a papi ígéretek megújításáról beszélt, hiszen a nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési misében a jelenlévő papság megújítja ígéreteit, amelyeket a papszentelésben vállaltak. Harmadsorban a krizma- és az olajok megszentelésére is ráirányította az egybegyűltek figyelmét, amelyek végigkísérik egész életünket a keresztelésünktől egészen halálunkig.
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
„A mai szentmisén, amikor megáldjuk és megszenteljük az olajokat, amikor megújítjuk a papi ígéreteinket,
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
A krizmát szentelik, a másik két olajat – a keresztelendők és a beteg olaját – csak megáldják. A keresztség szentségének kiszolgáltatásakor a keresztelendőt megkenik krizmával, de ugyanakkor a bérmáláskor is krizmát használ a püspök, ugyanígy papszenteléskor, valamint templomszenteléskor is. Mindhárom szentség – keresztség, bérmálás, papszentelés – eltörölhetetlen jegyet hagy a felvevő lelkén.
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
A szentmise végén a főegyházmegye segédpüspöke köszöntötte a zarándokcsoportokat, ministránsokat. Az idén több mint ötszáz zarándok, diák és kísérő jött el Gyulafehérvárra a főegyházmegye minden szegletéből.
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS
Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!