Hirdetés

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron

Kerekes László segédpüspök (középen) volt a nagycsütörtöki szentmise főcelebránsa •  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

Kerekes László segédpüspök (középen) volt a nagycsütörtöki szentmise főcelebránsa

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

Nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét tartottak a gyulafehérvári székesegyházban, az eseményen félezer zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Krónika

2024. március 28., 16:362024. március 28., 16:36

Amint a közleményben olvasható, nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét celebrál székesegyházában a megyéspüspök a papság részvételével,

azt a kapcsolatot érzékeltetve és kifejezve, amelyben a papok Krisztus egyetlen papi hivatala következtében a püspökkel állnak.

Hirdetés
•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

A papok együtt miséznek a püspökkel, tanúk és segítők a krizmaszentelésnél, ahogyan mindennapi szolgálatukban is munkatársai a püspöknek. A krizma- és olajszentelési mise három fő különlegessége: az olajszentelés (a püspök megáldja a keresztelendők olaját, a betegek olaját, illetve megszenteli a krizmát), a papság és a püspök közötti egység kifejezése a közös szentmise, illetve egyben a papi ígéretek megújítása (a hűség jele) is.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

Gyulafehérváron a szentmise főcelebránsa Kerekes László segédpüspök volt, jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott segédpüspök, valamint több mint hetven gyulafehérvári főegyházmegyés pap.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

A segédpüspök homíliájában három dologra irányította rá a hívek figyelmét. Elsősorban kiemelte a napi evangélium fényében, hogy

Jézus Krisztus beteljesítette mindazt, amit az ószövetségi próféták megjövendöltek az eljövendő Messiásról.

Majd hozzátette: „Jézus Krisztusban Isten beteljesíti, amit Izajás prófétán keresztül megígért. Jézus eljött, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, szabadulást azoknak, akik kilátástalan helyzetben vannak, látást a vakoknak, szabadon bocsássa a letiportakat (vö. Iz 61,1–2a; Lk 4,16–21).”

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

Másodsorban a főpásztor a papi ígéretek megújításáról beszélt, hiszen a nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési misében a jelenlévő papság megújítja ígéreteit, amelyeket a papszentelésben vállaltak. Harmadsorban a krizma- és az olajok megszentelésére is ráirányította az egybegyűltek figyelmét, amelyek végigkísérik egész életünket a keresztelésünktől egészen halálunkig.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

„A mai szentmisén, amikor megáldjuk és megszenteljük az olajokat, amikor megújítjuk a papi ígéreteinket,

mindezek szolgáljanak számunkra is a küldetésünk méltó betöltésére, hogy megvalósuljon a messiási küldetés: képesek legyünk hirdetni az Úr kegyelmi esztendejét” – zárta szentbeszédét a segédpüspök.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

A krizmát szentelik, a másik két olajat – a keresztelendők és a beteg olaját – csak megáldják. A keresztség szentségének kiszolgáltatásakor a keresztelendőt megkenik krizmával, de ugyanakkor a bérmáláskor is krizmát használ a püspök, ugyanígy papszenteléskor, valamint templomszenteléskor is. Mindhárom szentség – keresztség, bérmálás, papszentelés – eltörölhetetlen jegyet hagy a felvevő lelkén.

Hagyományossá vált a diákok, ministránsok nagycsütörtöki zarándoklata a székesegyházba.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

A szentmise végén a főegyházmegye segédpüspöke köszöntötte a zarándokcsoportokat, ministránsokat. Az idén több mint ötszáz zarándok, diák és kísérő jött el Gyulafehérvárra a főegyházmegye minden szegletéből.

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

•  Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS Galéria

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

korábban írtuk

Hat harmadéves kispap öltözött be reverendába ünnepélyes szertartás keretében a gyulafehérvári székesegyházban
Hat harmadéves kispap öltözött be reverendába ünnepélyes szertartás keretében a gyulafehérvári székesegyházban

A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés