
Képünk illusztráció.
Fotó: Kiss Gábor
Televíziós és online szentmiseközvetítésekkel, az egyházi alkalmakra összegyűlt hívek számának monitorizálásával segíti a hatóságok munkáját a koronavírus terjedésnek megfékezése érdekében a római katolikus és az unitárius egyház. Az egyházi elöljárók a keresztény lelkület szellemében együttérzést, a betegek segítését kérik híveiktől.
2020. március 12., 15:552020. március 12., 15:55
2020. március 12., 15:582020. március 12., 15:58
„Ez a nagyböjti szent idő egy váratlan hangsúlyt kapott, az élet törékenységével szembesít bennünket, és nagyfokú felelősségvállalásra, együttérzésre sarkall” – fogalmaz a koronavírus terjedése kapcsán kiadott közleményében a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia. A katolikus püspökök rámutatnak, hogy a fertőzés terjedésének minél hatékonyabb megelőzése céljából a hatóságok által elrendelt óvintézkedésekkel összhangban az egyház is próbálja csökkenteni a fertőzésveszélyt.
Azoknak, akik személyesen nem vehetnek részt szentmiséken, vasárnaponként a bukaresti Szent József székesegyházból biztosítanak római katolikus szentmiseközvetítéseket biztosítani a köztévé televíziós csatornáin, YouTube csatornáján, illetve a TVR+ csatornán. De a Mária Rádió hullámhosszain is be lehet kapcsolódni a közös imádságba, szentmiseközvetítésekbe. A plébániákat is arra bátorítják, hogy használják ki a kommunikációs eszközök adta lehetőségeket, és tartsanak ki imában híveik mellett.
„Bátorítunk minden plébániát, szerzetesi közösséget, laikus szervezetet, amely szociális-karitatív tevékenységet folytat, segítsék továbbra is a rászorulókat, különös figyelmet fordítva az idősekre, a betegekre, az egyedülállókra, azokra, akik nem hagyhatják el otthonukat” – szól a püspöki felhívás. Az egyházi elöljárók felszólítják a papokat, hogy „forduljanak atyai gondoskodással a betegek és azok családjai felé, és buzgón szolgáltassák ki a szentségeket a rászorulók számára”.
Képünk illusztráció.
Fotó: Veres Nándor
Javallják ugyanakkor a fertőtlenítést a gyakori emberi érintésnek kitett felületeken, illetve a papok, a ministránsok és a sekrestyések számára szentmise előtt és áldoztatáskor.
– áll az Aurel Percă bukaresti érsek által aláírt közleményben.
Közleményben hívta fel figyelmet az új típusú koronavírus terjedése miatt bevezetett óvintézkedésekre a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége is, arra kérve híveit, hogy a hatósági utasításokat betartva felelősségteljesen nyilvánuljanak meg.
Az istentiszteletek, szertartások keretében és személyes találkozásokkor mellőzzék a kézfogást, a beteg, fertőzöttgyanús embertársainkhoz és hozzátartozóikhoz viszonyuljunk együttérzéssel és könyörületesen.
Az unitárius egyház az istentiszteleteken és szertartásokon is óvintézkedéseket foganatosít, kérve, hogy tartsák be a 100 fő alatti létszámot, küszöböljék ki a zsúfoltságot, biztosítsák a résztvevők közötti kötelező, legalább 2,5 méteres távolságot.
Képünk illusztráció.
Fotó: Kiss Gábor
Emellett elrendelik az istentiszteleti alkalmakra tervezett ünnepségek, tevékenységek felfüggesztését, az istentiszteleti helyszínek fertőtlenítését, a hiterősítő imaheti istentiszteletek elhalasztását.
a temetési szertartások esetében pedig fokozott óvintézkedéseket javasolnak. Az unitárius egyház minden egyéb egyházközségi csoportos tevékenységet felfüggeszt.
– kéri a hívektől a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
1 hozzászólás