Hirdetés

Felavatták a kolozsvári demokrácia-központot

Kolozsváron avatták fel csütörtökön a második erdélyi demokrácia-központot, amelynek alkalmazottai januártól a könnyített honosítás iránt érdeklődőknek nyújtanak segítséget. A kincses városban létrehozott iroda avatóján többek közt Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője is részt vett.

Kiss Előd-Gergely

2010. december 17., 09:092010. december 17., 09:09

Németh Zsolt felszólalásában hangsúlyozta: a könnyített honosítás révén a magyar kormány a magyarok intézményes összetartozását kívánja megvalósítani. „A könnyített honosítás nem abban fog kimerülni, hogy állampolgársági okiratot vagy egy magyar útlevelet kap az igénylő, hanem az a cél, hogy a világ magyarsága megerősödjék – fogalmazott Németh Zsolt. – A magyar állam gyenge lenne a szükséges tájékoztató munka elvégzéséhez, de ezt a demokrácia-központok segítségével meg lehet oldani.”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az év végéig minden erdélyi megyében létrehozna egy ilyen központot, az első irodát a hétvégén Nagyváradon avatták fel. A központok alkalmazottai a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatosan, illetve a szükséges okiratcsomó összeállításában nyújtanak majd segítséget. A hálózat ugyanakkor naprakész helyzetjelentéseket készítene a magyar közösséget érintő demográfiai, gazdasági és szociális ügyekről is, emellett pályázatfigyeléssel, pályázati tanácsadással és jogsegélyszolgálattal is foglalkozna.

A kolozsvári magyar konzulátus közelében működő demokrácia-központ irodavezetője Szász Péter, az iroda hétköznapokon hétfőn 13 és 17, kedden, szerdán, csütörtökön 10 és 17 óra között, pénteken 10 és 12 óra között várja az érdeklődőket.



KREK: kell a magyar állampolgárság

Örömmel fogadta a magyar állampolgárság megszerzésének könynyítését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) – áll a közgyűlés által elfogadott határozatban. Forró László egyházkerületi főjegyző a KREK csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az állásfoglalásban a közgyűlés arra biztatja a gyülekezetek lelkipásztorait és elöljáróit, hogy támogassák és népszerűsítsék az ügyet a hívek körében.

Mindemellett megbotránkoztatónak tartják, hogy egyesek szerint nincs szükség a magyar állampolgárságra – ez ugyanis szerintük nem arról szól, hogy valaki jól érzi-e magát román állampolgárként vagy sem, hanem kifejezetten a nemzeti hovatartozás megerősítéséről. Tudomásul vette a közgyűlés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártalapítási szándékát is – jelentette be Forró László. Az erről szóló határozatban mind az EMNT-nek, mind az alakuló új pártnak eredményes munkát kíván. „Az erdélyi magyar közélet szereplői – a demokratikus pluralizmuson túl – a nemzetszolgálatban valósítsák meg az egységet és összefogást” – olvasható továbbá a határozatban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés