2007. április 05., 00:002007. április 05., 00:00
Cãlinic Sabin szociáldemokratatanácstag az ülésen arra hívta fel afigyelmet, hogy az egyesület megalakításáhozhiányzik a törvényes alap. „Olyan intézménytakarnak létrehozni, amely felemésztené a társulótelepülések pénzét” – jelentette kiCãlinic. Demeter János megyei tanácselnök azzalérvelt, hasonló fejlesztési egyesület mártörvényesen működik Brassó, Temes ésGalaci megyében. A tanácselnök kifejtette, agazdasági fejlesztési egyesület azértalakult, hogy segítséget nyújtson atelepüléseknek, amelyek jelenleg szakemberek hiányábannincsenek felkészülve az európai unióspénzek lehívására ésfelhasználására. Háromszékenjelenleg 160, pályázaton elnyert támogatástkellene felhasználni, illetve az összegekkel elszámolni.A pályázatok mindegyike külön közbeszerzésieljárást igényel, amelyet a vidékitelepülések szakemberek hiányában nemtudnak megszervezni. Eddig 37 település jelezte, hogycsatlakozna a szervezethez; az önkormányzatoknak 1000eurós csatlakozási díjat, majd évestagsági díjat kell fizetniük. A tervek szerint aKovászna Megyei Tanácsnak évi 10 000 eurót,a sepsiszentgyörgyi helyi önkormányzatnak 6000,Kézdivásárhelynek 4000, Kovásznának,Barótnak és Bodzafordulónak egyenként3000 eurót kell évente befizetnie az egyesületszolgáltatásaiért. A községek alakosság számának függvényébenévi 1000 és 3000 euró közötti tagdíjatfizetnek majd. A sepsiszentgyörgyi takarékpénztáregykori épületében helyet kapó egyesületkezdetben 20 szakembert foglalkoztat majd, de ezek számát50-re kívánják növelni. A gazdaságiegyesület szakemberei pályáznak, irányítjáka megnyert projekteket, megszervezik a közbeszerzésieljárásokat, és megszerzik az építkezésiengedélyeket a társuló önkormányzatokszámára.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.