Falunapok az európai jövő jegyében

Gyergyóremete kapta a Hargita megye legrendezettebb településének járó díjat Horgászversennyel kezdődött szombaton a hetedik alkalommal szervezett Gyergyóremetei Falunapok rendezvénysorozat. A hajnali horgászokat a falu utcáin végigvonuló zenés fúvószenekari ébresztő kísérte, és mire a balinok meg a kárászok a horgászhálóba kerültek, a köd is felszállt, és kisütött a nap.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. július 24., 00:002006. július 24., 00:00

A délelőtti órákban a Jövőnk Európában című szimpóziumon vehettek részt az európai csatlakozás utáni helyzetre kíváncsi érdeklődők, a lazább szórakozást kedvelők pedig a gyermekek aszfaltrajzversenyén szurkolhattak az apróságoknak. A szimpóziumon Korodi Attila környezetvédelmi és vízgazdálkodási államtitkár, Csutak István, az Európai Integrációs Minisztérium államtitkára, dr. Bíró Zoltán docens, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára, dr. Palovics Lajos, Biatorbágy testvérközség polgármestere, valamint a gyergyóremetei gyökerekkel rendelkező dr. Gál Kinga, európai parlamenti képviselő tartott előadást. Gál Kinga elmondta, az európai politikai elitnek semmilyen lelkiismeret-furdalása nincs Trianon miatt, és az európai képviselőket egyáltalán nem érdekli a kisebbségi lét. „Magunknak kell rendeznünk nemzeti kérdéseinket” – fejtegette a képviselő asszony, aki a Székelyföld fejlődését és boldogulását az Európai Unió keretei között, a saját intézményrendszer kiépítésében, az erős értelmiségi réteg kialakításában, valamint a fejlesztési régiók átszabásában látja.
A szimpóziumot követően sor került a múlt év novemberében átadott szociális otthon névadó ünnepségére. A helyi Fráter György Általános Iskola tanulói között szervezett ötletbörzét követően az otthon vezetői úgy döntöttek, hogy Szent Annáról nevezik el az intézményt. „Szent Anna élete a szeretet jegyében zajlott, mi pedig önökért vagyunk, önöket kívánjuk szolgálni” – hangoztatta Fodor Csaba, az intézmény vezetője.
Az önkormányzatok futballmérkőzésén Gyergyóditró és Gyergyószárhegy önkormányzataival csaptak össze a helyi tanácsosok, majd a helyi tűzoltó-alakulat tartott látványos bemutatót. A remetei falunapok elképzelhetetlen tutajozás nélkül, a Maros megemelkedett vízszintje miatt viszont csupán három csapat merészkedett a zavaros vízre. Becsületükre váljék, hogy a Tulamarosi hidat sikerült merülés nélkül elhagyniuk. A délutáni programban helyet kapott a kerékpár- és futóverseny, majd az esti órákban Nagy P. Zoltán fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A szombati nap táncbemutatóval, koncerttel és bulival ért véget.
Vasárnap, az ünnepi szentmise után tartották a csutakfalvi felújított Balás Jenő Általános Iskola avatóünnepségét, majd a hagyományos ünnepi tanácsülés keretében díjazták az erre érdemeseket. A Pro Gyergyóremete díjat Balázs Hegedüs Lénárd kapta, aki a kommunista rendszer meghurcoltatása ellenére a községhez hűen élt és tevékenykedett, elsősorban egyházi vonatkozású munkássága dicséretes. Díszpolgári címet adományoztak Nagy Vilmos gyergyóremetei születésű, jelenleg Segesváron élő ötvösművésznek, aki emberi tartásával és a szülőfalujához való hűségével érdemelte ki a kitüntetést. Emellett kiváló tanulmányi eredményeik elismeréseképpen a helyi vállalkozók, illetve a közbirtokosság havi 1,2 millió régi lej értékű ösztöndíjban részesítettek négy egyetemistát. „Tesszük ezt azért is, hogy a szülőfaluhoz való kötődést erősítsük, és az itthon való boldogulásra ösztönözzük fiataljainkat” – jelentette ki a Krónika kérdésére Laczkó Albert Elemér polgármester. Idén is két gazdát tüntettek ki a Tiszta udvar, rendes ház díjjal, ami a megkülönböztető táblácska mellett egyévi adómentességet is jelent. A község elöljárói ugyanakkor ünnepélyesen megköszönték a lakosság azon igyekezetét, melynek révén sikerült elnyerni Hargita megye legtisztább, legrendezettebb települése díját a megyei tanács kiírásában. Délután lovasparádé volt, és akadályhajtás, majd a sepsiszentgyörgyi Háromszék együttes fellépése és utcabál zárta a napot.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek