
Fotó: Beliczay László
Szabadnap, mintegy hetven lejes ajándékkártya és utazási kedvezmény jár a romániai véradóknak. A pénzügyminiszter szerint is sokkal hatékonyabb támogatás kell a donorok számára, akik nélkül nehéz helyzetbe kerülhet a romániai egészségügy.
2023. május 03., 14:442023. május 03., 14:44
2023. május 03., 15:132023. május 03., 15:13
A számos negatív statisztika mellett Románia a véradásban is az európai uniós országok sereghajtói közé tartozik. A lakosság kevesebb, mint két százaléka rendszeres donor, miközben több nyugat-európai országban ez az arány ötven százalék fölött mozog. Szakemberek szerint Romániában a véradásnak nem alakult ki társadalmi hagyománya, másrészt az egészségügyi rendszer azokat az apró juttatásokat sem tudja idejében folyósítani a donoroknak, amit a törvény előír. Tavaly például hónapokat kellett várni, amíg a donorok kézhez kapták a véradás után járó hetven lejes elektronikus kártyát.
A román kormány tagjai közül a véradó donorként ismert Adrian Câciu pénzügyminiszter egy idei véradás alkalmából meg is jegyezte újságíróknak, hogy nagyon kevés a hetven lejes ajándékkártya, aminek értékét legalább száz lejre kellene emelni.
A véradásért jelenleg jár egy szabadnap, amiről a vérellátó központ igazolást állít ki a munkáltató cég fele. A véradást szabályozó romániai jogszabály azt is előírja, hogy
A kedvezményt azonban nem minden erdélyi közszállításai vállalat biztosítja. A kolozsvári, nagyszebeni, csíkszeredai és néhány más erdélyi város mellé csatlakozott a zilahi Transurbis tömegközlekedési vállalat is, ahol zilahi lakhelyű véradók igényelhetnek ötven százalékos kedvezménnyel havi bérletet a helyi közszállításban.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!