
2011. július 06., 16:292011. július 06., 16:29
A nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvény idei szlogenje: Erdélyben élni jó! Ennek kapcsán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy „az idei tábor az erdélyi magyarság számára fontos és aktuális témákat érint, amelyek a létrejövő beszélgetések, kapcsolatok során segítenek kihasználni, kamatoztatni az együttműködés perspektíváit”. Mint mondta, az erdélyi magyar politika egy hármas tengelyen valósul meg: Budapest – Bukarest – Brüsszel tengelyen, ezek közül mindegyik „életünk alakításának egy-egy meghatározott eleme”. „Fontos viszont ismerni a sorrendet, hogy kinek, melyik helyszínnek, avagy intézményrendszernek milyen szerepe van a döntéshozatalban, mivel az erdélyi magyar politikát Erdélyben kell meghatározni, itt kell eldönteni mi jó az erdélyi embereknek, és ezeket Erdélyben kell érvényesíteni. A romániai magyar politikát itthon kell végezni a parlamenten, a kormányon és az önkormányzatokon keresztül” – mondta Kelemen. Szerinte ehhez hasznos Budapest odafigyelése, de nincs szükség arra, hogy diktáljanak.
A megnyitó folytatásában Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja köszöntötte a fiatalokat, kiemelve a rendezvény szervezésében való partnerség négyéves múltját és erősségeit. „Az idei tábor mottója optimista és pozitív attitűdöt sugall a közös jövőről, a karrierre való lehetőségekről és az eredményes közösségépítésről” – fejtette ki a dékán.
Bodor László, a Miért elnöke hangsúlyozta, mennyire fontos az EU-táborban elsajátított tudás és tapasztalatok mindennapi tevékenységekbe való integrálása. „Alakítsuk úgy Erdélyt, hogy jó legyen itt élni” – fogalmazott Bodor.
Borboly Csaba elmondta, ennek a tábornak egyfajta utánpótlásképző iskola jellege is van, hiszen több jelenlegi RMDSZ-es politikus volt valamikor résztvevője ennek a programnak. „Jó megismerni az itteni fiatalnak a nagybányait, a temesvárit és így tovább, és közösen beszélgetni a szolidaritás nevében. A szlogent azért választották, mert a mi problémáinkat itt helyben tudjuk megoldani, így ha a fiatalok tudatosan kézbe veszik saját életüket, és megpróbálják kezelni a gondokat, akkor igenis Erdélyben jó lesz élni” – nyilatkozta a Hargita megyei tanácselnök.
Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul köszöntőjében elmondta, szerinte szükség van olyan alkalmakra, helyszínekre, ahol a fiatalok nyugodtan beszélgethetnek az élet fontos kérdéseiről. „Ez egy közéleti tábor, így az a jelentősége, hogy a jövő politikusait kineveljék, ez egy kiváló alkalom arra, hogy aki a közélet iránt érez ambíciót, az itt szerepet kaphat, beszélhet, barátokra tehet szert, kapcsolatokat építhet, és ha úgy ítéli meg, hogy ez számára fontos irány, a közéletben nagyobb eséllyel tud indulni egy ilyen típusú múlttal, gyakorlattal a háta mögött” – mutatott rá a főkonzul.
Korodi Attila parlamenti képviselő az EU-tábort mint az Erdélyi identitás megőrzésére irányuló programot említi, azt a tábort, amely ezt az identitástudatot behelyezi az európai körforgásba. „A táborlakók a jelenlegi romániai társadalmi, politikai helyzet megismerése mellett többet tudhatnak meg az európai történésekről, így egy újabb perspektívát kapnak arról, hogy ők mint erdélyi fiatalok milyen jövővel néznek szemben” – fogalmazott a képviselő.
Az elkövetkező pár napban a fiatalok különböző előadásokat hallgatnak a székely–szórvány együttműködésről, a népszámlálásról, az erdélyi konzultációról, az oktatási törvényről, az EU 2020 stratégiáról, az önkéntességről, valamint a soros magyar elnökségről is.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!