Fotó: Erdély Bálint Előd
Hétfő délután 3 órától elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetés lép érvénybe az ország nyugati felében fekvő 14 megyében – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) adataira hivatkozva az Agerpres.
2021. május 17., 11:552021. május 17., 11:55
A meteorológusok szerint a riasztás kedden reggel 6 óráig érvényes. Az említett időszakban a Bánságban, a Körösök vidékén, Máramarosban, Erdély bizonyos részein és Olténia nyugati felében
A csapadék mennyisége meghaladhatja a 25 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig, főként az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátok északi részén a 35-50 litert is.
A szél is megerősödik átmenetileg,
A következő megyékre érvényes a riasztás: Fehér, Kolozs, Mehedinţi, Szatmár, Arad, Krassó-Szörény, Máramaros, Temes, Bihar, Gorj, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szilágy.
A meteorológusok szerint ugyanakkor a keddi nap folyamán, este 11 óráig az egész ország elsőfokú eső- és szélriasztás alatt fog állni. A szél kitartóan fog fújni, a régiók többségében meghaladja az 50-60 kilométert óránként, helyenként pedig – főként Erdélyben, Olténiában és Munténiában – a 70-80 kilométert is. A magas hegyvidéken a széllökések sebessége meghaladhatja a 80-100 kilométeres sebességet óránként.
Az Erdélyi-szigethegységben, a Keleti-Kárpátok vidékén és az ország északi és északnyugati térségében (Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros, Suceava, Botoşani és Iaşi megyében, illetve Arad, Hunyad, Fehér, Hargita és Neamţ megye hegyvidékén) esni fog az eső, a csapadék mennyisége meghaladja a 15-20 litert négyzetméterenként, elszigetelten a 35-40 litert is.
A hegyvidéken, 1800 méter magasság fölött vegyes csapadékra is lehet számítani.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
szóljon hozzá!