Hirdetés

Készen áll a váradi Rimanóczy Szálló megvásárlására a pert nyerő megyei tanács

A földszinten működtetett kávéház díszítése több elemében hasonlított a budapesti New York kávéházra •  Fotó: Oradea.travel

A földszinten működtetett kávéház díszítése több elemében hasonlított a budapesti New York kávéházra

Fotó: Oradea.travel

Megvásárolhatja a Bihar megyei önkormányzat az egykori nagyváradi Rimanóczy Szálló épületszárnyát, miután a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette az épület korábbi adásvételi szerződését. Pásztor Sándor tanácselnök szerint az ingatlan ügye már a következő ülésen a testület elé kerülhet.

Pap Melinda

2020. február 26., 08:592020. február 26., 08:59

Többéves patthelyzet után rendeződhet a nagyváradi belváros egyik legimpozánsabb ingatlanjának, az egykori Rimanóczy Szállónak a sorsa, miután a legfelsőbb bíróság döntése lehetővé teszi, hogy a Bihar megyei önkormányzat megvásárolja az épületet. „Beigazolódott, hogy nekünk volt igazunk” – értékelte a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék múlt heti jogerős ítéletét a Krónika kérdésére Pásztor Sándor tanácselnök. Elmondta, a legfelsőbb bíróság megerősítette a másodfokú bírósági ítéletet az ügyben, miszerint érvénytelen az ingatlan korábbi adásvételi szerződése. Tételesen az, melyben

a tulajdonos UniCredit Bank 2017-ben annak ellenére adta el a Remaxa Imobiliare Kft.-nek az ingatlan Mészáros (Nicolae Grigorescu) utca 1-es szám alatti szárnyát, hogy a Bihar megyei önkormányzat jelezte: élne elővásárlási jogával, emlékeztetett a tanácselnök.

Hirdetés

A megyei tanács 2017 márciusában 310 ezer eurót is jóváhagyott a tranzakcióra, azonban nem sikerült megegyeznie a tulajdonossal. A pénzintézet inkább a Remaxa Imobiliare Kft.-nek adta el az ingatlant, mégpedig oly módon, hogy egy csomagban kínált eladásra nagyváradi, gyulafehérvári, nagyszalontai és marosvásárhelyi ingatlanokat, így a Bihar megyei közgyűlés nem élhetett elővásárlási jogával, ugyanis ez más megyékben található épületekre nem érvényes. A megyei önkormányzat a bíróságon támadta meg az adásvételi szerződést, a Bihar megyei törvényszék pedig 2018 januárjában hozott alapfokú ítéletében semmissé nyilvánította azt. Másodfokon a nagyváradi táblabíróság is a megyei önkormányzatnak adott igazat, így az ügy a legfelsőbb bíróság elé került.

„A törvény az törvény”

Pásztor Sándor azon meggyőződésének adott hangot, hogy a bank is megértette: a törvény az törvény, és a továbbiakban sikerül megegyezni a pénzintézettel. Mint mondta, amint megkapják a végzést, jogászaikkal tisztázni fogják, hogyan lehetséges a tulajdonjog szétválasztása, azaz a Rimanóczy Szállót hogyan lehet leválasztani a többi, más városokban eladásra kínált ingatlanról. „Ezután le kell ülnünk a bankkal is tárgyalni, és ha jutunk valamire, a megyei tanács plénuma elé visszük az ügyet” – vázolta a további teendőket az RMDSZ-es elöljáró, aki szerint már a következő havi tanácsülésen a testület elé terjeszthetik a kérdést.

Elmondta, a korábban jóváhagyott pénzösszeg ugyan még mindig el van különítve az ingatlanvásárlásra, annak további sorsáról azonban szintén a testületnek kell döntenie. „Már csak azért is el kellett különíteni a pénzösszeget, hogy a bírósági eljárás során bizonyítani tudjuk: rendelkezünk a pénzzel, amit a bank kért. Ezt felmutattuk” – magyarázta Pásztor Sándor, aki szerint a pénzösszeg felhasználásáról azért kell újabb döntést hozni, mert idén szűkösebbek az anyagi lehetőségeik, a megyei önkormányzatok kisebb költségvetéssel rendelkeznek.

•  Fotó: Oradea.travel Galéria

Fotó: Oradea.travel

Az épület évtizedes kálváriája

A megyei elnök elismerte, hogy a Rimanóczy Szállóra mihamarabb ráférne a felújítás, hiszen az ingatlan nincs jó állapotban.

Idézet
Ennek az épületnek megvan a kálváriája, nem lehet jó állapotban, mivel évekig, évtizedekig per tárgyát képezte. Csak az elővétel megtagadása miatti per több mint két évig tartott. De a város középpontjában van és fontos a nagyváradi magyarság számára”

– fogalmazott a tanácselnök. Elmondta, az épület másik, Sebes-Körös felőli szárnya is gazdára talált, így miután a megyei tanács is rendezi a kérdést, rendeződhet az ingatlan jogi helyzete. „Mivel jogilag megvan a lehetőség, hogy az épületnek gazdái legyenek, távlatilag megvan az esélye, hogy felújítsák” – mutatott rá a sokak által óhajtott előrelépésre Pásztor.

Mint arról beszámoltunk, a Nagyvárad szívében található, részben a Sebes-Körösre, részben a Bémer térre néző értékes műemlék évtizedek óta üresen áll, állapota leromlott. Egy szomszéd lakó az elmúlt hetekben a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a viharos időjárás hatására több darabot is látott leválni az épület tetőzetéből, így az veszélyessé vált a járókelők számára.

korábban írtuk

Veszélyessé vált a Rimanóczy Szálló: ma dönthet a legfelsőbb bíróság a leromlott állapotú nagyváradi műemlék épület sorsáról
Veszélyessé vált a Rimanóczy Szálló: ma dönthet a legfelsőbb bíróság a leromlott állapotú nagyváradi műemlék épület sorsáról

Ma dönthet a legfelsőbb bíróság az egykori nagyváradi Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő épületszárnyának további sorsáról. A műemlék állapota a többéves pereskedés alatt annyira megromlott, hogy veszélyt jelent a járókelőkre.

Az eklektikus stílusú szálló építéséhez 1891-ben látott hozzá idősebb Rimanóczy Kálmán, a fürdőt és a huszonhét szállodaszobát még abban az évben, október elsején meg is nyitották. Az épületegyüttes jelenlegi formáját 1904-ben, bővítések nyomán nyerte el. A földszinten működtetett kávéház díszítése több elemében hasonlított a budapesti New York kávéházra. Az ingatlanban a kommunizmusban Sebes-Körös Hotel néven működött szálloda.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés